Belföld

Kampány indult Erdélyben, hogy regisztráljanak a jövő évi magyarországi választásra

Akinek még nincs állampolgársága, annak júliusig be kell adnia a kérelmet, hogy szavazhasson.

Regisztrációs kampányt indított az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a honosított állampolgárok számára a 2018-as országgyűlési választásokra – idézi az MTI a szervezet vezetőinek kolozsvári sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

Sándor Krisztina ügyvezető elnök elmondta: több mint 510 ezerre becsülik azoknak az erdélyi felnőtteknek a számát, akik magyar állampolgárságot szereztek, de közülük csak 197 ezren vetették fel magukat a választói névjegyzékbe. A korábbi tapasztalatok alapján kijelentette, már most el kell indítani a kampányt, hogy minél több választóhoz eljussanak.

Kitért arra is, hogy azoknak az erdélyi magyaroknak, akik még nem igényelték az állampolgárságot, de szeretnének szavazni 2018-ban, júliusig be kell adniuk állampolgársági kérelmüket, hogy a választás előtt a regisztrációs folyamat végére érjenek. Az újbóli regisztrációt ajánlotta azoknak, akik nem emlékeznek, hogy regisztráltatták-e már magukat.

Tiboldi László alelnök azt mondta, szervezetük az Erdélyi Magyar Néppárttal együttműködve 85 ezer erdélyi magyar választó regisztrációját segítette 2014-ben, és mintegy 62 ezer levélszavazatot gyűjtött össze, illetve juttatott el a magyar hatóságoknak – ez a szavazatok több mint felét jelentette. A 2016-os magyarországi népszavazáskor mintegy 40 ezer levélszavazat leadását segítették.

A 2014-es országgyűlési választáson a levélben leadott szavazatok 95,5 százaléka a Fidesz-KDNP listájára érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik