Belföld

Még napokig megússza a rabkórházat a Szentendrei úti baleset okozója

Továbbra is kórházban ápolják azt az autóst, aki a gyanú szerint két fiatal halálát okozta a hétvégén a Szentendrei úton. A férfit  átviszik majd Tökölre, a rabkórházba, ám a 24.hu úgy tudja, ez még nem történt meg és várhatóan a napokban nem is fog a sofőr állapota miatt, akit súlyos sérülésekkel ápolnak.

Az előzetes letartóztatást hétfőn kora délután a kórházban rendelték el. Az ügyészség a szökés, az elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését, illetve, mert a nyomozás kezdeti szakaszában olyan bizonyítékokat szükséges beszerezni és olyan körülményeket kell tisztázni, amelyek akár a bűncselekmény minősítésén is változtathatnak, esetleg súlyosbíthatják azt. Ezért fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye – tájékoztatott korábban Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Így gondolta a nyomozási bíró is.

Úgy tudjuk, utóbbi kapcsán arról van szó, hogy – ahogy azt a 24.hu elsőként megírta – felmerült a sofőr ittassága. Ellene jelenleg halált okozó közúti baleset okozása miatt folyik az eljárás.

A döntés egyébként  nem jogerős, a gyanúsított és védője ugyanis házi őrizetért fellebbezett.

A tragédia szombatra virradó éjszaka, éjjel negyed 2 körül történt. A kocsi a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hátulról rohant bele nagy sebességgel a várakozó autóba, majd az ütközés erejétől mindkét jármű a pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve lámpaoszlopnak csapódott. A balesetben két fiatalember vesztette életét, mindketten a helyszínen. Egyikük Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakozó. Információnk szerint  a sofőr fékezés nélkül hajtott bele a vétlen autóba. Az eddigi adatok szerint a férfi – aki egy jobb kormányos járművet vezetett – megközelítőleg 130 kilométer per órás sebességgel ütközött neki az ekkor körülbelül 30 másodperce a lámpánál – szabályosan – várakozó kocsi hátuljába.

Hétfőn beszéltünk egy szemtanúval, aki próbált segítséget hívni a helyszínre:

Továbbra is úgy tudjuk, hogy tévesek azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a vétkes autós valakivel versenyzett, erre az eddigi adatok szerint nem utal semmi.

Olvasói sztorik