Belföld

Lázár és Semjén cáfolja a lex Heineken visszavonását

Megírtuk, hogy a HVG értesülései szerint kihátrálnak a kormánypártok az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról törvényjavaslatból. A Fidesz és a KDNP hétfő délelőtti frakcióülésén elhangzott: Lázár és Semjén törvényjavaslata átgondolatlan volt és nem állja ki az alkotmányosság próbáját.

Lázár János reagált az értesülésre, az atv.hu-nak azt mondta, elképzelhetetlen a törvényjavaslat visszavonása. (A hvg.hu cikke egyébként nem visszavonást említ, hanem azt, hogy ejtik a javaslatot: a hétfői általános parlamenti vita után a részletes vitára, így szavazásra már nem kerül sor.)

Semjén Zsolt szerint “erkölcsileg, politikailag és jogilag is helyes és védhető” a javaslat, és Kósa Lajos sem kért tőlük kihátrálást. A nemzetpolitikáért felelős miniszter a HVG értesülésére annyit mondott:

Frászt!

Semjén állítása szerint a Csíki sör megvédése nem gazdasági, hanem nemzeti ügy. Hozzátette, annyiban érheti őket kritika, hogy már a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor meg kellett volna állapítani a tiltást a kereskedelmi termékekről. De Semjén úgy véli, jobb későn, mint soha. Végül megjegyezte:

nem lehet megengedni, amikor egy multi gátlástalanul eltipor egy kis faluban működő kis manufaktúrát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik