Belföld

Kitálalt egy volt titkosszolga, Orbán is reagált rá

A kormány szerint sértett ember az orosz befolyásról nyilatkozó szakértő.

Súlyos kijelentéseket tett az Indexnek adott, kedden megjelent interjúban Katrein Ferenc, aki 13 évig dolgozott a magyar kémelhárításnak, többek közt műveleti igazgatóként. Elmondta: azért szerelt le, mert nem tudott azonosulni a vezetéssel, az elhárítást orosz ügyekben politikai okokból „lefojtották”.

Nem csinálhattunk meg szakmailag indokolt aktív műveleteket, és a nemzetközi együttműködések is le lettek építve a korábbiakhoz képes

– jelentette ki. Szerinte orosz titkosszolgálati offenzíva zajlik az Európai Unió ellen, amelynek része a migránsválság elmélyítése, és annak felhasználása propagandacélokra és befolyásolásra. Beszélt arról is, hogy a 2006-os utcai zavargások idején a vezetőik között voltak, akik felnőttek a feladatokhoz, de olyanok is, akik nem vállalták a felelősséget, inkább kórházba vitették magukat.

Nem sírja el magát a Krétakörtől

Szakmailag semmi nem indokolta Katrein szerint, hogy évekig nem léptek fel a Magyar Nemzeti Arcvonal ellen, pedig tudomásuk volt arról, hogy a szélsőséges szervezetnek fegyverei vannak és kapcsolatban állnak az orosz katonai titkosszolgálattal. Komoly kockázatnak nevezte, hogy a letelepedési kötvényprogrammal nagy tömegekben engedünk be embereket az EU-ba, főleg olyan helyekről, ahol nem feltétlenül vannak Magyarországnak műveleti pozíciói.

Arra, hogy a magyar kormány szerint nem a Kreml, hanem Soros György fenyegeti az ország nemzetbiztonságát, a volt titkosszolga azt mondta: „nem rándul össze a gyomra” a Krétakörtől, és „nem keres fedezéket a sarokban” a Helsinki Bizottság vagy a TASZ elől. A korrupció elleni küzdelemben sem látja az alkotmányos rend megdöntésére irányuló törekvést – tette hozzá.

Úgynevezett szakértők

Az interjúban szóba került az is, hogy a köztévé egyes „szakértői” külföldi dezinformációt terjesztenek. „A közmédiának nemzetbiztonsági szempontból kiemelt védelmet kellene élveznie a törvény szerint” – mutatott rá Katrein.

Aki szakértőnek vallja magát, miközben háborút, megszállást emleget, az nem szakértő, hanem valami más

– jelentette ki. Beszélt arról is, hogy érdemes lenne átvilágítani a hazai politikusok tanácsadóit.

Orbán „törődik ezzel a kérdéssel”

Az interjúra Orbán Viktor miniszterelnök is reagált salgótarjáni sajtótájékoztatóján. Azt mondta: Magyarországon törvény írja elő, hogy a politikai élet résztvevőinek milyen átvilágításon kell átmenniük, „az életet meghatározó fontos döntések közelébe ilyen típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül nem lehet kerülni”.

A kormányfő szerint nem kell nagy meglepetésnek tekinteni, hogy

bár Magyarország nem a legnagyobb ország, de fontos helyen fekszik, és másoknak is vannak velünk szándékai, akik befolyást akarnak gyakorolni Magyarországra.

Szerinte az országot nem lehet izolálni, megvédeni lehet, amihez „dinamikus, alkalmazkodni tudó nemzetbiztonsági védelmi rendszerre van szükség”. Ezt 2010 után felépítették és működtetik – állította Orbán, hozzátéve, hogy „törődik ezzel a kérdéssel, elég sok időt visz el a munkájából”.

Az államtitkár szerint alaptalan pletykák

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba azt mondta: úgy tudják, az interjúalany nem önszántából távozott a szolgálatoktól, hanem elbocsátották, „így egyértelmű, hogy egy sértett emberről van szó, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az állítások valóságtartalmát”. Szerinte „csak azokat az alaptalan pletykákat mondta fel, amiket egyes médiumok unásig futtattak az elmúlt időszakban”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik