Belföld

Éger: 6-700 milliárd hiányzik a magyar egészségügyből

A Világgazzdaságnak adott interjúban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még nem válaszolt arra a levélre, amelyet a kamarától kapott, azonban az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán arról tájékoztatta, hogy áprilisban találkozhatnak.

A tervezett szuperkórházzal kapcsolatban elmondta:  az idei költségvetésben 40 milliárd forint van erre a célra elkülönítve,

de még a kiviteli tervpályázatáról sem hallunk semmit, holott feltételezem már az alapkövet is le kellett volna tenni.

Az intézmények idei segítségigényével kapcsolatban úgy fogalmazott:

Magyarországon évről évre, minimum 600-700 milliárd forinttal kevesebbet, GDP-arányosan 2 százalékkal kevesebbet költenek a gyógyításra a V4-ek átlagánál. És még nagyobb a lemaradás az EU-átlaghoz képest. Ilyen szempontból Magyarország csodaszámba megy, mert mindennek dacára még mindig fenn tudunk tartani egy viszonylag jól működő egészségügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik