Belföld

Pintér szerint azért támadják őt, mert Magyarországon szűkül a bűnözők mozgástere

Nemrég megírtuk, előzetes letartóztatásba került J. Róbert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ügyvédjén keresztül rá akart venni egy házi őrizetest, hogy Magyarország belügyminiszterével kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre.

Pintér sajtófőnökén keresztül a Magyar Időknek közölte, nem ez az első eset, hogy személyében, beosztásában támadás éri, de a konkrét ügyről nem nyilatkozik. A miniszter hozzátette:

az ország egyre javuló közbiztonsága következtében mindinkább szűkül a bűnözők mozgástere, amely egyes hazai körök törekvéseit sérti, a kormányzat migrációval szembeni következetes fellépésének határozottsága pedig határainkon kívül vált ki nemtetszést. A javuló tendenciák várhatóan folytatódnak, a kormány pedig nem enged elveiből, így várhatóan a személye elleni támadások is ismétlődnek, ehhez szakmai és politikai pályafutása során már hozzászokott. Ahogy hozzá kell szokniuk mindazoknak, akik ezeket a nemtelen, minden alapot nélkülöző karaktergyilkosság jellegű támadásokat intézik ellene, hogy büntetőeljárás indul ellenük.

A rendőrség csütörtökön számolt be arról, hogy kedden elfogtak Budapesten egy 58 éves debreceni férfit.  A gyanú szerint J. Róbert először pénzzel próbálta meggyőzni az ügyvédet, majd fenyegetni kezdte, hiába. Úgy tudjuk, először azzal az ürüggyel környékezte meg T. György jogi képviselőjét, hogy szakmai tanácsra lenne szüksége, majd a következő találkákon folyamatosan adagolta, hogy mit is szeretne valójában.

Mint írtuk, információink szerint J. Róbert a Kerepesi úti ügetőn történt 1996-os gyilkossági kísérlet egyik vádlottjával akart „üzletelni”. A vádlottig azonban el sem jutott az „ajánlat”, a védő ugyanis – ahogy azt a rendőrség is közölte – visszautasította. A férfi azt akarta elérni, hogy azokat a bizonyos dokumentumokat vigye külföldre, majd tartson egy sajtótájékoztatót és „leplezze le” Pintér Sándort. Hogy pontosan mi szerepelt azokban a bizonyos dokumentumokban, nem tudni, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gál Kristóf megkeresésünkre annyit közölt, hogy hamisított dokumentumokról van szó.

Úgy tudni, a gyanúsított, J. Róbert az Egymásért Egy-másért Alapítvány vesztegetési ügyének egyik kulcsfigurája. Mint ismert, az alapítvány a vád szerint adófizetés nélkül hozott Ázsiából vámárut milliárdos értékben, mondván, hogy adomány, ám azok áruházak polcaira kerültek.

A Magyar Idők Jakubinyi Róbert “kiváló” szocialista kapcsolatairól is ír, igaz, ezt nem részletezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik