Belföld

Keresztényi kötelesség a menekültek segítése

Kereszteny-no(210x140).jpg (Array)
Kereszteny-no(210x140).jpg (Array)
Újabb püspök megy szembe a kormánnyal.

A váci püspök után kiállt a menekültek segítése mellett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke is. Székely János a Hír Tv-nek azt mondta, a katolikus egyház két igazságot próbál egyensúlyban tartani, mert egyrészt a bevándorlóknak is vannak kötelességeik, ugyanakkor azokon is segíteni kell, akiknek az élete lehetetlenné vált.

Mi katolikus egyházban levő emberek, Krisztust kereső emberek úgy érezzük, hogy legalább az a kicsi amit megtehetünk, hogy az a néhány száz ember, aki itt van a határainkon belül, sokan hál’ Istennek, kaptak már menedékstátuszt vagy menekültstátuszt, de van aki még ennek a folyamatnak a közepén van, legalább őnekik próbáljunk segítséget nyújtani és hál’ istennek én is így látom, hogy egyre többen, akár befogadó nyilatkozattal, munkahellyel, szállásadással kolostorok és más intézmények segítenek.

Székely János (aki az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora, a Szent Adalbert Központ vezetője is) korábban a SzemLélek blognak írt levelében – a geopolitikai helyzetet elemezve – arra jutott, hogy a menekültáradatnak sok oka van (háború, Iszlám Állam…), de a nagyobb jólétben élő országoknak nyitottságot kell mutatniuk azok befogadására, akinek életét, családját, otthonát veszély fenyegeti, vagy akinek megélhetése lehetetlenné vált saját hazájukban.

A Teremtő a Földet minden ember boldogulására teremtette. Az élethez és az emberhez méltó megélhetéshez való jog előbbre való, mint a magántulajdonhoz való jog.

Mindenkinek joga van a biztonságra, az emberhez méltó megélhetésre. Amennyiben ezeket súlyos veszély fenyegeti, választhatja az elvándorlást, ha így biztosíthatja a családja biztonságát, megélhetését – tette hozzá a segédpüspök. Korábban a váci megyéspüspök állt – az Orbán-kormánnyal szemben – egyértelműen Ferenc pápa mellé, a hazai főpapok közül elsőként ő fogalmazott meg különvéleményt, amikor a Magyar Kurírban a menekültek segítésére szólított fel. Beer Miklós szerint különbséget kell tenni azok között, akik illegálisan próbáltak meg bejutni az országba, és azok között, akik az „ajtón” jöttek be, és megkapták a menekültstátuszt. Az ő integrálódásukat “minden jó érzésű embernek” segítenie kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik