Belföld

Házi őrizetet akar kiharcolni a Szentendrei úti baleset okozója

Fellebbezett az előzetes letartóztatás ellen a Szentendrei úti halálos baleset gyanúsítottja és védője. A férfi és azt ügyvédje azt szeretnék, hogy enyhébb kényszerintézkedést, házi őriztet alkalmazzanak, így a döntés nem jogerős – tudta meg a 24.hu Póta Pétertől, a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől.

Ahogy arról beszámoltunk, az előzetes eltartóztatást hétfőn kora délután a kórházban rendelték el, a sofőrt ugyanis súlyos sérülésekkel ápolják. Az ügyészség a szökés, az elrejtőzés veszélye miatt indítványozták a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését, illetve, mert a nyomozás kezdeti szakaszában olyan bizonyítékokat szükséges beszerezni és olyan körülményeket kell tisztázni, amelyek akár a bűncselekmény minősítésén is változtathatnak, esetleg súlyosbíthatják azt. Ezért fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye – tájékoztatott korábban Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Így gondolta a nyomozási bíró is.

Úgy tudjuk, utóbbi kapcsán arról van szó, hogy – ahogy azt a 24.hu elsőként megírta – felmerült a sofőr ittassága. Ellene jelenleg halált okozó közúti baleset okozása miatt folyik az eljárás.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragédia szombatra virradó éjszaka, éjjel negyed 2 körül történt. A kocsi a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hátulról rohant bele nagy sebességgel a várakozó autóba, majd az ütközés erejétől mindkét jármű a pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve lámpaoszlopnak csapódott. A balesetben két fiatalember vesztette életét, mindketten a helyszínen. Egyikük Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakozó. Információnk szerint  a sofőr fékezés nélkül hajtott bele a vétlen autóba. Az eddigi adatok szerint a férfi – aki egy jobb kormányos járművet vezetett – megközelítőleg 130 kilométer per órás sebességgel ütközött neki az ekkor körülbelül 30 másodperce a lámpánál – szabályosan – várakozó kocsi hátuljába

Továbbra is úgy tudjuk, hogy tévesek azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a vétkes autós valakivel versenyzett, erre az eddigi adatok szerint nem utal semmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik