Belföld

A „lúgos orvos” még azt is kétségbe vonta, hogy lúg okozta az áldozat sérülését

Arra a kérdésre, hogy sajnálja-e az áldozatot, azt mondta: „emberileg persze”.

Tagadta bűnösségét a Duna TV hétfő esti műsorában az az orvos, akit azzal vádolnak, hogy lúggal megcsonkította a vele korábban viszonyt folytató Renner Erikát. A másodfokon kilenc évre ítélt, és a szakmájától örökre eltiltott orvos szabadlábon védekezik, míg ügyében a Kúria dönt. A műsor felvezetésében is elhangzott, hogy Bene Krisztián megszólaltatása negatív visszhangot váltott ki.

Bene azt mondta: most is jár az utcán, de „nagy lelkierő kell hozzá”, „belső meggyőződése és belső igaza” azonban „átsugárzik” rá. Arra a kérdésre, hogy sajnálja-e az áldozatot, azt mondta, „emberileg persze”. Azt is állította, hogy miután Renner Erikával szakított, „feldolgozta a történteket” és új kapcsolatot kezdett. A narrációban ez úgy hangzott el, hogy a nő „megszakította a szeretősdit”, a brutális bűncselekményt pedig pantomimszínházi illusztrációval próbálták érzékeltetni, amiben a kádban fekvő áldozatot is megszemélyesítette egy színész.

Forrás: Mediaklikk/ DunaTV

Az orvos azzal igyekezett bizonygatni ártatlanságát, hogy „kellett egy bűnös” és ő volt a legegyszerűbb. „A hatóságok a gombhoz varrták a kabátot, szerelmi szálat építettek fel” – mondta. A műsorban is megemlítették, hogy Bene Krisztián a fideszes államtitkár Mikola István rokona, amire azt mondta, ez inkább ártott neki, mert politikai szála lett az ügynek.

A vádlott azt is mondta, hogy nem tartja feladatának megítélni, ki hajthatta végre a támadást, ha nem ő. Azonban még azt is kétségbe vonta, hogy az áldozat sérülését lúg okozta volna.

A riporter kiemelte, hogy Bene az interjú során végig higgadt maradt, „kész válaszokat adott” a kérdésekre, és hűvös viselkedése már a tárgyaláson feltűnt. Az orvos közölte: a börtönt is túléli, ha kell, megvan hozzá a „lelkiereje”. Hozzátette: a családja és barátnője kiállnak mellette, és azt is túléli, ha eltiltják orvosi hivatásától, mert közgazdász képzettsége is van, „lesznek akkor is lehetőségei”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik