prisoner in jail
Belföld

A bűncselekmények áldozatai előbb juthatnak pénzhez, mint az állam

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 03. 20. 08:36

A kormány által még nem tárgyalt, a bírósági végrehajtásról szóló törvénymódosítás szerint a jövőben a bűncselekmények károsultjai a kárigény kielégítésének sorrendjében megelőznék az államot – írta meg a Magyar Nemzet.

A cikk szerint ez azonban a magánszemélyekre lenne igaz, az állam kizárólag őket engedné maga elé, a megkárosított cégeket nem.  Mint írják, ha a tettesnek marad még lefoglalható vagyona, abból kérhetik a káruk rendezését.

A legjobban azok járnak, akiknek a sérelmére fedett nyomozók vagy a rendőrséggel titkos megállapodás keretében együttműködő személyek követnek el valamilyen bűncselekményt, őket ugyanis az állam kártalanítja – derül ki a cikkből. Hozzáteszik: a változtatást – pontosan meg nem nevezett vezetői döntés alapján – a titkos információgyűjtés szabályait módosító salátatörvény tervezetébe szerkesztették be a jogszabály előkészítői.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.