Belföld

Kecskeméti diák mentette meg a boltban összeesett férfi életét

Tóth Horgosi Miklós azonnal cselekedett, amikor látta, hogy a boltban mellette szívroham miatt összeesett valaki, rögtön elkezdte az újraélesztést, ezzel pedig életet mentett.

A fiú a kecskeméti Kodály iskola 11. évfolyamos gimnazistája, régóta foglalkoztatja az egészségügy és a biológia. És sokszor jár a helyi Coopban.

Ez történt nemrég is, már állt a pénztárnál, amikor a közvetlen közelében egy középkorú férfi hirtelen összeesett. A fiúban volt annyi lélekjelenlét, hogy ellenőrizze a pulzusát, és azonnal hozzákezdett az újraélesztéshez. Az áruházban található defibrillátor készüléket is használta.

Egyből tudtam, hogy szívrohama volt, minden jel erre utalt. Nem volt pulzusa, és lehetett hallani azt a bizonyos hörgő hangot. Mivel megállt a légzése, a test fújta ki a levegőt. Azonnal tudtam, hogy nincs idő semmire. Haladéktalanul meg kell kezdenem az újraélesztést, így nekiláttam a mellkaskompressziónak. Közben a beteg felesége hívta a mentőket. Soha nem felejtem el azt a néhány percet, amíg próbáltam újraéleszteni. Leírhatatlan érzés volt. Amikor kinyitotta a szemét, hihetetlenül boldog voltam, mondta.

(Baon.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik