Belföld

Tizenhárom évet kapott a kislányát megkéselő lajosmizsei apa

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 03. 16. 13:57

Jogerősen 13 év fegyházra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki másfél éves kislányát olyan súlyosan megsebesítette egy késsel, hogy a gyermek életét csak műtéttel tudták megmenteni. A döntés indoklásakor elhangzott: az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék kellő alapossággal tárta fel a körülményeket, megalapozott ítéletet hozott, és a kiszabott büntetés is arányos az elkövetett cselekmény súlyával, valamint a vádlott társadalomra veszélyességével. Ennek fényében pedig a korábbi döntést helybenhagyták.

A kis híján tragikus támadás 2015 szeptemberében történt. A férfit élettársa még májusban elhagyta, és a picit sem vitte magával, az apa a szülei segítségével gondoskodott a kisgyerekről.

A bűncselekmény elkövetése előtt négy napig úgynevezett „kristályt” szívott fel, nem tudta feldolgozni, hogy volt élettársa ígérete ellenére sem költözött vissza hozzá. A drogfogyasztás után a vádlott ideges és feszült lett, hallucinált, és úgy vélte, hogy a körülötte lévő családtagjai őt meg akarják ölni, gyermekét el akarják tőle venni, ezt többször el is mondta.

A férfi 2015. szeptember 10-én reggel 8 óra körül felkapott egy konyhakést,
 magához ölelte kislányát majd négyszer megszúrta a mellkasát, majd háromszor saját magát is. A gyerek életveszélyes állapotba került. Miután az apa kilépett a szobából, szülei látták, hogy mindketten véresek. A nagymama kikapta a gyereket a fia kezéből, kiszaladt vele az udvarra, míg a nagypapa megpofozta a magából kikelve síró és ordítozó fiát, és kicsavarta a kést a kezéből. Rokonok érkeztek, a család mentőt hívott. Viszont a gyereket nem vizsgálták meg, mert a rokonok azt állították, csak a férfi sérült meg.
Miután a rendőrök és a mentők 9 óra tájban elhagyták a helyszínt és elvitték a férfit a kórházba, a nagymama észrevette a kislány mellkasi sérüléseit, majd a vádlott testvéreivel együtt elvitték a kislányt a körzeti orvoshoz.
Ott azt állították, hogy a gyermek üvegcserépbe esett. Az orvos nem ismerte fel a szúrt sérüléseket, nem vette észre, hogy azok a mell- és a hasüregbe hatoltak, ezért csak letapasztotta a sebeket. Miután azonban hazavitték, alvás és evés után vért hányt, ezért ismét kihívták a mentőket. Az apa eljárás alatt többféle vallomást tett, de a bűnösségét egyszer sem ismerte el. A férfit emberölés kísérletében találták bűnösnek, fellebbezésnek nincs helye.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.