Belföld

Ököllel verte diákjait a tiszabői tanárnő

Tizenhárom rendbeli közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette, kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette – mindebben bűnösnek talált a Szolnoki Járásbíróság egy tanárnőt. A pedagógus két év börtönbüntetést kapott, de négy évre felfüggesztve, emellett nyolc évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. A pedagógus fellebbezett, így a keddi döntés nem jogerős.

A Szolnoki Törvényszéktől megtudtuk: a vádlott 2013 szeptemberétől dolgozott a Tiszabői Általános Iskola gyógypedagógiai tagozatán. Munkaköréhez tartozott az iskola a diákok tanítása, differenciált képességfejlesztése, nevelése és felügyelete. A nem jogerős ítélet szerint a nő 2014 márciusa és 2015 novembere között.

több mint tíz alkalommal bántalmazta 7-14 év közötti tanítványait. Volt olyan diák, akit ököllel ütött meg, volt akinek a haját rángatta, mást tenyérrel vágott pofon, és arra is volt példa, hogy egy gyereket a ruhájánál fogva rángatott ki a tanteremből, kilökte az ajtón, és nem engedte vissza az órára.
A tanárnő általában amiatt lett dühös, mert a gyerekek beszélgettek, vagy máshogy zavarták az órát illetve gúnyolták őt, de
de arra is volt példa, hogy két verekedő gyermek közötti vitát zárt le azzal, hogy egyiküket megütötte.
A tanárnő összesen tizenhárom gyereket bántalmazott, de egyikük sem sérült meg, de a bíróság szerint
a vádlott pedagógiai gyakorlata azonban kettejük érzelmi fejlődését kimutatható módon negatívan befolyásolta, bennük feszültséget keltett, maradandó érzelmi károsodást azonban nem okozott.

Az ügy másodfokon a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik