Belföld

Jósolni is képes Paks csodanaptára

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 03. 16. 21:23

Úgy adta ki a paksi erőmű a 2017-es naptárát, hogy még nem volt biztos a nagypéntek mint munkaszüneti nap. De ők előre megérezték a kormányzati szándékot, be is jelölték.
Korábban a témában:

Minden évben csinos kis naptárt kapnak a Paksi Atomerőmű Zrt.-től az erőmű környékén élők. Ez nem maradt el idén, év elején sem, sőt a cég ezúttal orákulumnak bizonyult:

az április hónapon belül kiemelt zöld színnel jelölték 14-ét, azaz nagypénteket, ami munkaszüneti nap.

Egy bökkenő van: március 7-én szavazta csak meg az Országgyűlés az új munkaszüneti napot, tehát elvileg azt még nem tudhatta a 2017-es naptár nyomásaként az erőmű, hogy mi lesz a kezdeményezés vége. Az tény, hogy Orbán Viktor tavaly októberben jelentette be a nagypéntek pihenőnappá emelését.

A naptáron még Kovács Zoltán kormányszóvivő is meglepődött, szerinte biztos gyorsnyomdája van Paksnak, azért sikerült a bravúr. A naptárat mindenesetre 93 ezer példányban kapták meg, így jutott az RTL Klubhoz is egy olvasótól belőle. A cég közölte az RTL Híradójával, hogy 2016 novemberében le kellett zárni a kiadvány szerkesztését,

és a kormányzati szándékot vették alapul a nagypéntekkel kapcsolatban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.