Belföld

Az MSZP szívesen együttműködne az új kispártokkal

Gogos-Zoltan(960x640).jpg (Array)
Gogos-Zoltan(960x640).jpg (Array)

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a Hír TV Reggeli járat című műsorában arról beszélt, hogy a  szocialisták is szívesen együttműködnének az új kispártokkal a kormányváltás érdekében.

Mint mondta: aki beáll a Botka László által meghirdetett új irányvonal mögé, azzal meg fognak tudni egyezni.

Aki velünk meg akar egyezni, meg elfogadja azt az irányvonalat, melyet többek között Miskolcon meghirdetett Botka László, azzal meg fogunk tudni egyezni. Függetlenül attól, hogy egy új pártot csinál, az, hogy ennek most mennyire kormányváltó hatása van, azon én is gondolkodnék, de mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy milyen országban akar élni. Mi olyan országban akarunk élni, ahol nem Orbán Viktor a miniszterelnök. Ehhez mindent megteszünk, nyilván elsősorban magunk erejéből, de aki új pártot alakít, és vele akar szembe menni, azt meg szívesen látjuk

– emelte ki. A teljes beszélgetést itt nézheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik