Belföld

A Jobbik tudja, hogy semmi esélye Zuglóban, ezért el sem indul

Pedig még a Kétfarkú Kutya Párt is állít jelöltet, az LMP egy 22 éves fiatalt. Az időközi önkormányzati választás nem tét nélküli, a közgyűlési többség múlik rajta a jobb- és a baloldal között.

A baloldal közös jelöltet állít, mármint a DK, az MSZP és a Párbeszéd egyet, a helyi civilek és az Együtt egy másikat, de a Jobbik nem indul. Az Index megkérdezte Szabó Gábor pártigazgatót, miért nem.

Akicsi önkormányzati körzetben a Fidesz és a balliberális szivárványkoalíció ádáz maffiaharca kétesélyessé tette az emberek szemében ezt a küzdelmet, ezért a Jobbik komolyan vehető győzelmi esély nélkül nem akar nekik gyertyát tartani belső leszámolási harcukhoz. Ez idén már a második eset, hogy egy időközi választáson nem indul a Jobbik. Januárban a szentendrei választáson nem indítottak jelöltet. Szabó Gábor szerint a Jobbik a 2018-as országos győzelemre készül, és az országos kampány előkészítésére fordítja a legtöbb energiát. Emiatt már nem indulunk minden egyes időközi önkormányzati választáson, hanem alapos mérlegelés után választjuk ki azon településeket vagy körzeteket, ahol hivatalosan elindulunk.

Csak ott indulnak, ahol van esélyük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik