Orbán: A kormányzást nemzeti erők kezében kell tartani

Orbán Viktor alighanem legfontosabb mondata így hangzott a Nemzeti Múzeumnál: „A kormányzást nemzeti erők kezében kell tartani.”

Amit bizonyára úgy fordít minimum az ellenzék, hogy a miniszterelnök bármi áron ragaszkodik a hatalomhoz.

A kormányfő szólt arról, hogy szerinte „baj van a birodalomban”, mármint nem a régi Habsburgban, hanem a mostaniban, az EU-ban, „Brüsszelnek és a nemzetközi nagytőkének nem számít Magyarország jövője, de nekünk számít”.

Ezért Brüsszelben „le kell dobni az álszentség maskaráit”, oda kell csapni az önző tőkének, ki kell zárni a migránsokat, „határainkat meg kell védenünk”, kiemelten figyelni kell „a külföldről finanszírozott civil szervezetekre”.

Az ország alapjai mindehhez rendben, hiszen, ahogy mondta:

a saját lábunkon állunk, a saját kenyerünket esszük, munkát adtunk százezreknek, a családokat megerősítettük, valódi nemzeti egységet teremtettünk, tettük mindezt az álszentek szövetségének tiltakozása ellenére.

A siker záloga, vélte Orbán, a forradalmi harcosság, mert „nincs olyan eredmény, ami megvédené önmagát, nekünk kell megvédeni magunkat, a végre valahára megteremtett egységet nekünk kell működtetni”, ettől „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”.

Voltunk, vagyunk, leszünk

Bizakodásra ad okot, hogy „akik a történelem során csatát nyertek ellenünk, a háborút elvesztették, legyen az török, tatár, Habsburg vagy szovjet”, s ebből az a tanulság, hogy „mi voltunk, vagyunk és leszünk.”

Egy „nagy, szabadságharcos nemzet gerincívét rajzolta” az égre a kormányfő, sőt „történelmi vérvonalat” húzott a Rákóczi-féle szabadságharctól 1848-49-en át 1956-ig.

Orbán szerint „ma is itt vannak közöttünk a petőfik, a kossuthok, a széchenyik, akik nem rettennek meg, hogy megvívják az előttünk álló forradalmakat és szabadságharcokat, biztosítják a nemzet folytonosságát”.

Az ellene tüntetőkhöz, pontosabban róluk kétszer is szólt a kormányfő.

Először: „Minden nemzet úgy ünnepel, ahogy jelleme hagyja”, mondta még beszéde elején, „van, aki fesztivált rendez”, de Orbán inkább „családi szelfit” készít most, ami szerencsére „győztes nemzetet mutat”.

Bolond lyuk

Másodszor: békét és egyetértést akar, s kérdezte, „mit kezdjünk azokkal, akiknek egyetlen örömük, hogy mások örömét elrontsák?”. Válaszolt is a költői kérdésre: „Mondhatnánk, hogy bolond lyukból bolond szél fúj, de nem mondjuk”, mert a „nemzetépítés horizontjára” tekint.

Eközben zúgott ellene az „Orbán takarodj!”, a „diktátor!”, harsant mellette a vastaps, odalent ment a lökdösődés, anyázás.

Ahogy Pető Péter kollégánk tudósított:

Az események bizonyos értelemben követhetetlenek: Orbánból semmit nem hallani, random pontokon alakulnak ki nézeteltérések, hol itt takarnak le kézzel egy kamerát, hol amott feszülnek egymásnak a vitázó felek, közben mindenféle rigmus zúg, ki ennek, ki annak címzi hazaárulózását. Nekem is jutott belőle.