Ma sokan otthon hagyták az eszüket: Orbán bakizott, a Jobbik csokizott, Majtényi beverte a fejét

Hódos Hajni kollegina posztolta az imént élményét a városból.

A hatvanas házaspár úgy összeveszett a Duna-korzón, csak úgy zeng. A néni azt gondolta, h a nemzeti ünnepen szerette volna körbejárni ezt a gyönyörű várost, de nem tudja, mert mindenhol udvariatlan bunkó rendőrök vannak, itt meg még ráadásul pisilni se lehet, a Bálinttól a hülye Tarlósig senkinek se kellett még pisilni a Duna korzón? És hülye, mert a bácsira hallgatott.

Nem csak Orbán van a világon, a DK-sok is megemlékeztek.

Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a szabadság csak a demokratikus jog és intézmények uralmával egyeztethető össze, “azzal a világgal, melyet a magyar miniszterelnök az elmúlt hét évben feldúlt”. A Demokratikus Koalíció elnöke felszólította hallgatóságát, merjenek szabadok lenni, tudjanak jó magyarok lenni, és akarjanak európaiak lenni.

Úgy látja, a DK tagjai “megrögzött európaiak”, mert életünk hasonló kultúrára, hagyományokra épül, mint a többi európai népé, melynek legfontosabb része az emberi méltóság tisztelete, amit a mai kormány “sutba vet”.

Fotónkon tarkóterápia.

“A saját lábunkon állunk, a saját kenyerünket esszük, munkát adtunk, a családokat megerősítettük, valódi nemzeti egységet teremtettünk… tettük mindezt az álszentek szövetségének tiltakozása ellenére… Nincs olyan eredmény, ami megvédené önmagát. Nekünk kell megvédeni magunkat. A végre valahára megteremtett egységet nekünk kell működtetni… A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, éljen a szabadság, éljen a haza.”

Közben a sokat megélt Pető kolléga ezt írja:

Az események bizonyos értelemben követhetetlenek: Orbánból semmit nem hallani, random pontokon alakulnak ki nézeteltérések, hol itt takarnak le kézzel egy kamerát, hol amott feszülnek egymásnak a vitázó felek, közben mindenféle rigmus zúg, ki ennek, ki annak címzi hazaárulózását. Még nekem is jutott belőle.

Azt mondja: határainkat meg kell védenünk, Brüsszelt meg kell állítani, figyelni kell “a külföldről finanszírozott civil szervezetekre”, és a lényeg: a kormányzást nemzeti erők kezében kell tartani.

Még egyszer: a kormányzást nemzeti erők kezében kell tartani.

Csak azt nem teszi hozzá, hogy “bármi áron”.

Pető kolléga rögzíti e rigmust.

Mi pedig azt rögzítjük a tévéből (mert itt a szerkesztőségben azért hallani a miniszterelnököt), hogy Brüsszelben “le kell dobni az álszentség maskaráit”, értsd, rendbe kell tenni az EU ügyeit, pontosabban: oda kell verni az önző tőkének, és ki kell zárni a migránsokat.

Orbán békét és egyetértést akar, s azt a kérdést teszi fel, “mit kezdjünk azokkal, akiknek egyetlen örömük, hogy mások örömét elrontsák?”.

Mondja, “mondhatnánk, hogy bolond lyukból bolond szél fúj”, de nem mondja (illetve de), mert ő a “nemzetépítés horizontjára” tekint.

Egy “nagy, szabadságharcos nemzet gerincívét” rajzolja, “történelmi vérvonalat” húz a Rákóczi-féle szabadságharctól 1848-49-en át 1956-ig.

Orbán szerint “ma is itt vannak közöttünk a petőfik, a kossuthok, széchenyik, akik nem rettennek meg, hogy megvívják az előttünk álló forradalmakat és szabadságharcokat, biztosítják a nemzet folytonosságát”.

Úgy véli, “baj van a birodalomban”, mármint nem a Habsburgban, hanem a mostaniban, az uniósban.

A kormányfő is a lengyeleket köszönti először.

Aztán odaszól a fütyülőknek: “Minden nemzet úgy ünnepel, ahogy jelleme hagyja… Van aki fesztivált rendez.” Orbán nem ezt a megoldást választja, mármint nem a fesztiválozást.

Családi szelfink, így a kormányfő, győztes nemzetet mutat, ezt igazolják még bukott forradalmaink és a vérbe fojtott szabadságharc is.

A múzeumkertben zúg az Orbán takarodj, a diktátor!, kontra vastaps, a köztévében letekerve az atmoszféra.

Orbán a bátorságot ünnepli, hiszen a jelmondat is az: “Tisztelet a bátraknak!”

Azt mondja, akik csatát nyertek ellenünk, a háborút elvesztették, legyen az török, tatár, Habsburg vagy szovjet. Tanulság: “Mi voltunk, vagyunk és leszünk.”

Decens sötét öltönyéhez fehér inget húzott, almazöld kravátlit kötött.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton

Jut eszünkbe egy bonyolultnak tetsző képzettársítással. Azt ismerik, hogy olvassák visszafelé az alábbi szöveget:

Indul a Soros aludni.

Szerény sikerrel, ugyanis a sokat megélt Pető kolléga ezt cseteli a helyszínről (8.):

szóltok ha orbán van? nem hallom ki beszél…

A dudások vezetője amúgy ifjabb Csoóri Sándor.

A főpolgármesternek a címben idézett mondata aratja a legnagyobb tapsot.

Aztán ezt halljuk tőle: “A márciusi forradalom üzenete, hogy mi, magyarok továbbra sem engedünk a ’48-ból, nem hagyjuk, hogy nemzetünk érdekeit mások fogalmazzák meg helyettünk… Jó volna, ha egymásra figyelnénk, és nem a különböző megfelelési kényszerek nyomása alatt telnének napjaink… A mai, bízvást történelminek mondható időkben meg kell találnunk a Magyarországot megillető helyet a második világháború utáni talán legnagyobb átalakulását élő világrendben, a modern kori népvándorlás viharos viszontagságai közepette, az európai és keresztény értékek elkötelezett védelmezőjeként.”

Közben a sokat megélt Pető kolléga hetedszer is jelent a tömegből:

Akad, aki rendíthetetlenül ismételgeti: “Nem félünk többé a liberálbolsevikoktól!” Egyre többször kerülnek egymáshoz közel az arcok, rendőrök most nincsenek a közelben… mi van itt bassza meg?!

A múzeumnál a főpolgármesteré az első szó, “lengyel testvéreinket” köszönti, Bem apó “briliáns” haditetteit dicsőíti.

Közben a sokat megélt Pető kolléga ezt cseteli (6.):

Feszült a hangulat, egyre többen szólalkoznak össze, közben Tarlós István a mikrofonnál, valtonosok a tömegben, füttyszó Juhászéknél, amikor a polgármester a “lengyel barátainkat” köszönti. Éktelen füttyszó, semmit nem hallani.
A tüntetők végül csendre intették egymást, de a zaj jelezte, Orbán Viktor mire számíthat. Mi arra, hogy egy szót sem hallunk majd itt a sípok zajától. Itt az első lökdösődés. Többen egymásnak feszülnek. Pattanásig feszült a hangulat a tömegben, de a nyugodtabbak egyelőre alkalmi békét tudnak teremteni.

Kollégánk a Nemzeti Múzeumnál szert tett egy piciny sípra, mely picinységének oka, hogy elrejtve be lehessen vinni a tömegbe.

Íme:

Így pikírtkedik a liberális Bita kolléga mellettünk, azt hiszi, ez jó kis antimigráncsos poén, elhatárolódunk.

Ezt a Nemzeti Múzeum ünnepi szpíkerét tudjuk meg – indul a műsor, ölég szomorkás.

Nem mindenki Dopeman meg Caramel.

A sokat megélt Pető kolléga jelenti a városból (5.):

Juhász Péter immár minden méteren vitába száll egy úgymond bírálójával.

Csak kapkodjuk a fejünket, olyan ez, mint egy forgatókönyv, a sokat megélt Pető kolléga jelenti a városból (4.):

Megérkeztünk a kordonhoz, ahol a Fidesz-kedvenc biztonsági cég, a Valton emberei motoznak. Nem engedik be a síppal érkező férfit, aki a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozik. Azt mondta: itt áll, amíg be nem mehet. “Nem engedem, hogy tönkretegyenek!” Végül engedett és visszafordult. Rengeteg valtonos érkezik a kordonok mögé

… Meglepetés: egyre több sípos jut be a kordonokon túlra. Juhász Péter azt mondja, az ünnepséget nem zavarják majd meg, Orbán Viktor beszédére koncentrálnak. Egyre többen szólalkoznak össze, hazaárulóznak ide-oda.

Láthatóságin is jól mutat a kokárda.

Múzeum körút, mindjárt a Nemzeti Múzeumnál a sokadalom, 10.30-kor kezdődik a nagy központi, benne Orbán-beszéd.

A sokat megélt Pető kolléga jelenti a városból (2.):

A Rákóczi út-Múzeum körút sarkán már szerelik össze az Együtt pultját, itt lesz az Orbánt fütyülők bázisa. Egy élelmes kokárdaárus ki is használta az érdeklődést, a kamerákra érzékeny turistának sikeresen adta el termékét 500 forintért. Máris összeszólalkoztak az Orbán-beszédre tartók és a fütyülésre érkezők, volt anyázás, tetováláselemzés, meg érdeklődtek a kormányfő támogatójánál arról is, hány trafikja van, mire ő Fradi-meccsre invitálta vitapartnereit. Hogy aztán egy nyolcévesforma kisfiú oldja a feszültséget egy “így kezdődik?” kérdéssel. Itt van Sándor Mária is, aki azt mondta, azért érkezett, mert “valahogy tiltakoznia kell”.