Belföld

Németh Szilárd: Már elnézést, de nekem Lázár nem a főnököm

Németh Szilárd Mandinernek adott interjúja egy alapos fülvizsgálattal kezdődött. A lap azt szerette volna kideríteni, a Fidesz-alelnöke mennyire járatos a birkózás terén, hiszen Németh a Magyar Birkózó Szövetség vezetője is.

Elmondta, füle azért nincs eltörve, mert elég hamar abbahagyta a sportot. A snüsszt (átitatott dohány, szívják is, ínyre is ragasztják) kitiltotta “mindenhonnan”, mert szerinte undorító és semmi haszna nincs.

Gyerekkorában

kilenc négyzetméteren laktak négyen, aztán nagyobb lakásba költöztek 1974-ben, ahol már volt meleg víz és konyha. Gyerekként nem utálta a kommunistákat, inkább leckét írt és csajozott.

Polgármesterként viszont már nem állt szóba a kommunistákkal, mert “javíthatatlanok és mindent tönkretesznek”.

Az SZDSZ-be azért szállt be, mert “az volt a legradikálisabb párt”.

Az SZDSZ-ben nekem Tölgyessy volt a legrokonszenvesebb, Tellér Gyula bácsi is jókat mondott, az oktatásban is az a vonal tetszett, amelyet aztán kiszorítottak Horn Gáborék.

A politikában szerinte fontos motiváció, hogy az ember ismerje a saját képességeit, és azokkal élni is tudjon.

Pablo Casals mondta egyszer, hogy csak arra lehetünk büszkék, amiért megdolgoztunk, a talentum önmagában semmit sem ér. De a politika első sorban nem az egyéni ambíciókról szól. Leginkább a közösségről. Ezért tisztelem nagyon a miniszterelnököt.

Németh elmondta, Orbán a rezsicsökkentést találta ki, és nem azt, hogy ő legyen az arca:

Ez nem így jött, hogy keresnek egy arcot, aztán ott ez a csepeli polgármester, a Németh Szilárd, ő majd jó lesz.

A rezsicsökkentés szerinte megvalósult és folyamatos. Orbánék olyan embert kerestek, aki végig tudja vinni az egészet. Nagy tolongás nem is volt a rezsibiztosságra, emlékszik vissza.

 

Úgy látja, Csepel nem lett hűtlen hozzá, azzal hogy nem választották újra,

sikeres polgármester voltam, mindenkivel jót tettem

– nyilatkozta. Ha a Fidesz-KDNP jelöli, akkor megint elindul egyéni képviselőként.

Jane Fonda egy buta liba

Elmondta, az összes csepeli emlékmű áll a helyén, soha nem érte támadás egyiket sem, nem fújták le egyiket sem.

Még Teller Ede szobrát sem, pedig 1972-ben ellene tüntetett még Jane Fonda is.

Egy konzervatív tudományos újságíró akkor azt mondta, vigyék már el ezt a Fondát, Teller ugyanis nem háborús bűnös, hanem csodálatos elme, hatalmas tudós.

Még Teller se akarta, hogy Jane Fondát zargassák, mert,

tudja ő is, hogy nem ért semmiféle tudományhoz, Jane Fonda egy buta liba.

Azt mondja, nem akarja az összes civil szervezetet eltüntetni, csak azokat, amik

felszaladnak a választásokig, kormányzati ügyekben szólalnak meg, de nem méretik meg magukat, felelősséget nem vállalnak. Semmilyen politikai legitimációval sem rendelkeznek, külföldi érdekeket szolgálnak külföldi pénzen.

Szerinte ők, “idegen érdekek alapján akarják befolyásolni a kormányzati ügyeket, sőt a demokratikusan megválasztott nemzeti kormány megbuktatásán ügyködnek”. Hozzátette,

ők nem véleményt mondanak: föl van építve egy hálózat tudományosnak látszó háttérrel, médiával és a Soros-féle nemzetközi nagytőkések érdekeit képviselik. . Számukra a nemzetállam elfogadhatatlan, mi meg azt mondjuk, hogy meg kell őrizni. És nem kell ideengedni, aki nem való ide. A népszavazás erről szólt. Amiről én beszélek, az a nyilvánosság: arra van szükség velük szemben. Amint átlátható lesz, kitől, mire kapnak ezek pénzeket, abban a percben foszlik semmivé az egész. Akkor már nem éri majd meg őket támogatni.

Németh úgy látja, ő semmilyen karakternek, szerepnek nem felel meg.

Ilyen vagyok.

Fidesz-alelnökként szerinte neki jó katonaként kell dolgoznia.

Arról, hogy Lázár János bocsánatot kért korábbi szavaiért, a Fidesz-alelnöke azt mondta,

sokan vagyunk a Fideszben. Hogy Lázár János miért kér elnézést, az az ő dolga.

Majd hozzátette,

Már elnézést, de nekem ő nem főnököm.

Németh a sajtószabadságról azt mondta:

Magyarországon teljesen szabad a média, itt beszélgetünk most éppen.

A népszavazási botrány pedig szerinte provokáció volt.

Az olimpiával kapcsolatban azt mondta, a Momentumra kevésbé haragszik, mint az MSZP-re, vagy az Együtt-re.

Habonnyal a választások előtt találkozott utoljára, csak köszöntek egymásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik