Belföld

Jöhet a vádemelés a fideszes Voldemort ügyében

Az ügyészség szép csendben nagyon súlyos bűnlajstromot állított össze Mengyi Roland fideszes képviselő ügyében.

A Voldemort nagyúr néven elhíresült Mengyi és társai elleni nyomozás lezárult, az eljárás jelenleg a vádemelési szakaszban van. Ezt Polt Péter legfőbb ügyész árulta el Harangozó Tamás szocialista képviselő írásbeli kérdésére.

A legfőbb ügyész leveléből az derült ki, hogy hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötöt előzetes letartóztatásba is helyeztek egy időre. Jelenleg mindegyik gyanúsított szabadlábon védekezik.

Polt Péter szerint megalapozott a gyanú, hogy Mengyiék különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalást kíséreltek meg.

Emellett

  • kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés,
  • vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés,
  • hamis magánokirat felhasználása

gyanúja miatt is nyomoztak.

Harangozó Tamás a 24.hu-nak elmondta, a legfőbb ügyész válaszából kitűnik, hogy nagyon komoly bűncselekmények zajlottak a fideszes képviselő körül. Mengyiék azonban nem egyedül, saját szakállukra követhették el azokat, szerinte rendszerszintű jelenségről van szó, és lassan egyértelművé válik, hogy az ügyek összeérnek egymással.

A szocialista képviselő azt is megjegyezte, hogy furcsa, hogy az esetek súlyosságához képest most nem lehetett látni politikusokat vezetőszáron, és a nyomozásról sem adtak ki olyan információkat, mint amilyenek az ellenzéki politikusokat érintő ügyekben már szokásossá vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik