Belföld

Féláron jutott felújított önkormányzati lakáshoz Varga Mihály bizalmasa

A Fidesz-vezetésű IX. kerületben továbbra is 50 százalékos árkedvezménnyel vásárolhatják meg az önkormányzati lakásokat a bérlők, pedig az ügyészség nemrég hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a ferencvárosi önkormányzat által fillérekért osztogatott bérlakások ügyében. Így jutott 54 négyzetméteres felújított lakáshoz a nemzetgazdasági tárca miniszteri tanácsadója és férje – tudta meg a Magyar Nemzet.

Varga Zsoltné Szalai Piroska korábban a nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa volt, jelenleg pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tanácsadója és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

Finoman szólva is jó boltot csináltak

Varga Mihály bizalmasa és az ő férje a Thaly Kálmán utcában egy felújított tetőtéri bérlakást vásárolt meg tavaly év végén. Az önkormányzati adatok szerint a lakást valamivel több mint 20 millió forintra értékelte az értékbecslő, így a szabályok értelmében éppen ennek az összegnek a feléért, vagyis 10 millió forintért vehették meg. A lap szerint az érintett városrészben

hasonló méretű felújított lakásokat jelenleg 25 és 35 millió forintért kínálnak a legnagyobb ingatlanportálokon.

Ráadásul a vételárat nem is kellett rögtön kifizetniük Vargáéknak, hanem kedvező részletfizetés mellett törleszthetnek 2032-ig.

Kiemelt kép: Nemzeti Audiovizuális Archívum

Ajánlott videó

Olvasói sztorik