Belföld

A Heineken után egy ásványvíz került a kormány célkeresztjébe

Ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a külföldről támogatott szervezeteket érintő törvénytervezetről - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta: elkészült a tervezet, amelyet a képviselőcsoport dolgozott ki az igazságügyi tárcával konzultálva.  A cél, hogy nyilvános legyen, mennyi támogatást, kitől és milyen céllal kapnak külföldről egyes szervezetek – közölte a politikus.

Szintén a parlament elé kerül a munkaidőkeret-elszámolás szabályainak ágazati finomítása. A  munkaidőkeret-elszámolással kapcsolatban tervezett változtatásokról a frakcióvezető kifejtette: a mostani szabályozás általában féléves elszámolási rendszert tesz lehetővé. A tervek szerint például az autóiparban – ahol változó, mikor kell többet, mikor kell kevesebbet dolgozni – a rugalmasság érdekében hosszabb időre terjesztenék ki a munkaidőkeret-elszámolást, ha a munkavállalói érdekképviseletek kollektív szerződésben megegyeznek erről a munkáltatóval. A javaslat várhatóan március 20-ig kerül az Országgyűlés elé.

A San Pellegrino is!

A tájékoztatón szóba került az a Semjén Zsolt (KDNP) és Lázár János (Fidesz) jegyezte, már a Ház előtt lévő előterjesztés, amely megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását. Halász János a Heineken érintettségét és az időzítést firtató kérdésre azt közölte: az indítvány célja, hogy “a vizuális környezetünket ne szennyezzük tovább” önkényuralmi jelképekkel.

A Heineken is valóban érintett, de ezt

a sört senki nem akarja betiltani természetesen, a címkén lévő vörös csillagról van szó

– mondta. Megjegyezte, hogy a San Pellegrino termékeinek csomagolásán is ugyanez a jelkép látható. A szóvivő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a törvény megáll-e majd a nemzetközi színtéren.

Kósa Lajos a témához azt tette hozzá, hogy a vörös csillagnak – és az egész kommunizmusnak – “a nyugati baloldal erős kollaboráns magatartása” miatt más a megítélése, mint a horogkeresztnek. A Fidesz szerint azonban a vörös csillag jelképe alatt éppúgy egy olyan brutális, embertelen rendszer működött, mint amilyen a náci volt.

Mindkettőt elítéljük

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik