Belföld

Így csapott össze Majtényi és Áder

Harciasság versus megfontoltság. Két kedves ember a Parlament pulpitusán. Legyen mindkettőből elnök? Azt nem lehet. Áder a befutó.

Ma fél tíztől köztársasági elnököt választ az Országgyűlés, pontosabban: újraválasztja Áder Jánost, ki így Göncz Árpád után a második prolongált államfőnk lehet, lesz; a szálakat, mint ma reggeli elemzésünkben írtuk, Kövér László mozgatja.

A képviselők korán keltek, illetve néhányan közülük uszkve ötre húzták a vekkert, ugyanis az ülés a napirend előttiekkel már nyolckor elkezdődött, s olyan mérsékelten reális javaslatokat jegyezhettünk fel, mint a szoci frakcióvezető, Tóth Bertalan javaslatát arra, hogy ne Áder, hanem Majtényi László legyen az új elnökünk.

De mielőtt elmerülnénk a nap borítékolható eseményeinek követésében, mutatunk valami szépet. A XVII-es kapunál fotóztuk az alábbi szobrot, az északi társalgóból tolták a t. Ház munkatársai a drágát restaurálni, lábánál súly, a nyakában cetli: “A BŐRE SZÍNE.”

Így csapott össze Majtényi és Áder 1
Fotó: Nagy József

Mennyivel szebb, mint Áder!

– csúszott ki egy mellettünk belépő ifjú ajkán a felismerés, általános derültséget keltve a tavasztól vidám jelenlévőkben.

Legyek bek

De vissza a terembe, ahol Hoffmann Rózsa március tizenötödike kapcsán mások mellett azokat a minap még külhoni sportolókat éltette Petőfit idézve, kik most tettek állampolgári esküt, hogy magyar válogatottak lehessenek. (“Legyek bek, melyen villám fut keresztül”.)

Kósa Lajostól azt tudtuk meg, a szocik Majtényi-szimpátiája azt jelenti, hogy a balosok Soros György hálójába keveredtek, a zsírpubin megjelent múlt heti Simicska Ádám-interjúból pedig az következik, hogy Vona Simicska Lajossal bútorozott össze, “a Jobbik megtalálta a maga mecénását”.

cicafiuk.com

Kósa ízlelgette a zsirpubi.hu nevet, s azt vizionálta, hogy legközelebb a cicafiuk.com oldalról kell tájékozódni. (Két kérdés: 1. vajon foglalt ez a domain? 2. ebben is van egy hajszálnyi buzizás?)

A napirend előttiek után bő fél óra szünet tartatott az Áder-választásig, képviselői csevegéssel telt meg a kupola környéke, szocik viccelődtek azon, hogy “szoros lesz” (lehet, sorost mondtak, nem értettük tisztán), Péterfalvi Attila volt adatvédelmi biztos kétkörös szavazásra számított, de azért megjegyezte, hogy “bár, ha akadna két renegát”, a Jobbik a Szent Korona előtt tartott mosolygós frakciófotózást.

Bulihangulat.

Így csapott össze Majtényi és Áder 2
Fotó: Nagy József

És aztán a választás

Két jelölt van ugye, Majtényi László (ki negyvenhárom ajánlással lett kandidáns), és Áder János (kit a képviselők közül százharmincegyen javasoltak).

Tisztelt újságírók, ideértve az Országgyűlésből kitiltottakat is!

– így köszöntötte a jelenlévők sajtómunkás szeletét az elsőként szóló Majtényi László.

Köszönte családjának, barátainak, munkatársainak a segítséget, mit kapott. Sőt egy a fideszes padsorokból érkező pikírt megjegyzésre is reagált.

Fideszből: Köszönd Sorosnak is!

Majtényi:  Soros Györgynek nem köszöntem meg, neki majd legközelebb.

Majtényi „elkonfiskált” földről, jogokról, országról szólt, követelte vissza a demokráciát.

Az én eszményem a minél kevesebb állam, a több szolidaritás.

Békét akar, de nem köt békét a nyomorral, a korrupcióval és a környezetszennyezéssel.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Majtényi: Emberség, szigor

Nem kifejezné, állította, inkább szolgálná a nemzet egységét.

Göncz Árpád és Sólyom László pozitív példáját emlegette, Göncznek emberségét, Sólyomnak szigorát.

Hálát nem ígért.

Megválasztott köztársasági elnökként nem lennék fél óránál tovább hálás az engem megválasztóknak.

Úgy véli, az alkotmányosság 2013 nyarán megroppant Magyarországon, ezért elnökként gyakran megszólalna, ugyanis “az igazságról szóló beszéd soha nem erőtlen”. Valamint élne jogával, hogy az államelnök korlátlan számban terjeszthet be törvényjavaslatokat a Ház elé. Az elsőt rögtön a sajtószabadságról vezetné elő.

Adyt idézett:

Lassan gyanús lesz minden kinyomtatott sor.

Majtényi helyre szeretné állítani a köztársaságot, népszavazással erősíttetné meg az alkotmányt, békét teremtene.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Áder Majtényinak köszöni

A második negyedóra a hivatalban lévő elnöké volt.

Áder János is a köszönömmel kezdte: Majtényinak köszönte, hogy “vállalta a megmérettetést, és megosztotta velünk gondolatait”.

Említette, öt éve azt ígérte, a magyarság érdekeit képviseli majd mindenütt. Felhozta az 1942-es bácskai vérengzést, majd Tito partizánjainak hasonlóan őrült bosszúját; gondolatmenete oda futott ki,  hogy államelnökként elsőként a szerb elnök Nikolicot fogadta, és arra jutottak, eljött az ideje a megbékélésnek.

Így 2013 júniusában Áder ezt mondhatta a szerb parlamentben:

A szabad és demokratikus Magyarország elítéli azokat, akik ártatlan szerbek ellenek ellen vétettek, Magyarország köztársasági elnökeként bocsánatot kérek.Néhány hónap múlva a szerb kormány hatályon kívül helyezte a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös határozatát.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Teljesítmény

A beszéd második etapja a teljesítményé, Áder felhozta, hogy számára mindig is az első: Belecskától Amerikáig mindenütt a magyar teljesítményt „süvegelte meg”, legyen az uborkatermesztés vagy Rubik-kocka.

Egyebek mellett azon debreceni orvosok, ápolók munkáját magasztalta most, akik egy agyhalott várandós anyát életben tartottak, míg gyermeke meg nem született.

A beszéd finise a környezetvédelemé, a párizsi megállapodásé, a klímaügyé.

Meg egy halom idézeté.

Először Einstein citáltatik:

Egyetlen probléma sem oldható meg azzal a gondolkodással, amivel előidéztük.

A második Ferenc pápáé:

A természeti környezet közjó, és mindenki felelősséggel tartozik érte.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Aztán az Ádertől megszokott Kölcsey jött:

A haza minden előtt.

Legeslegvégül az évfordulós Arany János került elő:

Nem gondoltuk meg, hogy ha a haza nem lesz, akkor mi sem leszünk; nem lesznek ökreink, juhaink, nem lesznek házaink, földeink, nem lesznek a fogunkhoz kocogtatott tallérok, nem lesz … Most ez a kérdés: akarjuke, hogy éljen a haza, vagy sem?

És itt a vége. Amit mondott Áder, rendben volt, amit nem mondott, abból baj nem lehet.

Negyed tizenegykor nyolcvan perc szünetet hirdetett Kövér László, vagyis fél dél után pár perccel lesz első körös eredmény, izgulunk.

Ki ül az én páholyomba?

A várakozás szikár percei alatt megszereztük a Majtényi jelölt páholyának díszvendégeinek névsorát.

Tessék:

Az első

Az első kör eredménytelen, ezt vártuk

Háromnegyed délre meglett az első körös szavazás eredménye.

175 képviselő szavazott, mindannyian érvényesen, 131 voks Áder tartaná poszton, 44 Majtényit küldené a Sándor-palotába.

Az első körös érvényességhez 133 egységes szavazat kellett volna, vagyis ez a kör érvényes, de eredménytelen.

Jöhet a második kanyar, tollakat elő.

És meg is van

A második fordulója immár nemcsak érvényes, hanem végre eredményes is lett, így nem csupán van, hanem lesz is államfőnk.

A második körben 170 képviselő szavazott (öttel kevesebben, mint az elsőben) mindannyian érvényesen, ebből Áder Jánosé 131, Majtényi Lászlóé 39 (vagyis Majtényi támogatóiból öten, a DK-sok hazamentek, ők csupán kétharmadosnál nyomnak gombot).

24.hu / Neményi Márton

Mivel ilyenkor már elég a sima többség, így:

a régi/új köztársasági elnök május tizedikétől: Áder János.

Gratulálunk.

A nap eseményeiben, az Áder-Majtényi csatában egyébként itt mélyedhetnek el.

A Fidesz-frakciót érő két gyomrosról pedig emitt tájékozódhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik