Belföld

Elrendelték a TV2 elleni bírósági végrehajtást

A Fővárosi Törvényszék fellép az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 Zrt. ellen, mert a cég nem hajtott végre egy bírósági határozatot.

Végrehajtást rendelt el a Fővárosi Törvényszék az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 Zrt. ellen – tudta meg a 24.hu.

Ez február 10-én, három nappal azután történt, hogy portálunk megírta: a TV Paprika televíziót működtető AMC tévétársaság bírósági végrehajtást kezdeményezett Vajnáék ellen. Az ok az volt, hogy a TV2 Zrt. nem hajtotta végre a bíróság korábbi ideiglenes intézkedését, ami alapján a TV2 Zrt. nem használhatná tovább a Chili TV nevet, valamint a kapcsolódó internetes oldalt, illetve nem folytathatna ilyen név alatt marketingkommunikációs tevékenységet.

Egy jogi szakértő korábban lapunknak elmondta, a végrehajtás mindig kérelemre indul, ha a vesztes fél nem hajtja végre az ítéletben foglaltakat.  A szakértő hozzátette, szellemi tulajdonnal összefüggő ügyekben, ha a végrehajtás meghatározott cselekményre irányul – mint most a névhasználat abbahagyására – , akkor a bíróság napi bírságot határozhat meg.

Ennek nagyságrendje 10 és 200 ezer forint között lehet. Az összeg 30 naponta megduplázódik, és a végrehajtásra kötelezett félnek mindaddig fizetnie kell, amíg nem hajtja végre a bírósági döntést.A végrehajtás miatt a TV2 Zrt. jelentős összeget lesz kénytelen befizetni, hiszen január 4. óta nem használhatná a nevet, ennek ellenére változatlanul Chili TV néven működteti gasztrocsatornáját.

A TV2 Csoportra nézve jelenleg csúfos kimenetelűnek tűnő jogvita azután alakult ki a rivális AMC Networksszel, a Sport 1 és a Sport 2, valamint a TV Paprika tulajdonosával, hogy az AMC a Chili TV és a Paprika TV elnevezés közötti hasonlóságra hivatkozva először a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) megtámadta a TV2 védjegyoltalmi eljárását, mivel a cégvezetés úgy gondolta, hogy a két név közötti erős hasonlóság megtévesztő, és ezzel Vajnáék megsértik a piacon régebb óta jelenlévő Paprika TV gasztrocsatorna védjegyéhez fűződő jogokat. Az SZTNH ennek a kérelemnek helyt adott, majd  a TV2 a logón némi változtatást végre is hajtott, de a név maradt, és ilyen néven kezdte meg az új tematikus csatorna továbbítását tavaly szeptemberben. Ezután fordult az AMC bírósághoz.

A bíróság elfogadta az AMC ideiglenes intézkedésre irányuló kérelmét, így a TV2 Zrt. január 4. óta nem használhatná a Chili TV elnevezést.

 

A Chili TV eredetileg levédeni tervezett logója
A Chili TV eredetileg levédeni tervezett logója egy paprikával
A Chili TV jelenlegi logója
A Chili TV jelenlegi logója

A Marquard Mediával is vitájuk volt

A TV2-nek nem az első jogvitája. Tavaly elsőként számoltunk be arról, hogy a Marquard Mediával is jogvitája alakult ki, mert a Marquardé a Joy védjegy (ilyen néven van magazinjuk), ám ennek ellenére a TV2 megkísérelte levédeni a joytv.hu internetes végződést, valamint JoyTV néven indított volna televíziót, melyhez védjegyoltalmi eljárást is kezdeményezett. Vajnáék azonban a név megtévesztő jellege miatt nem tudták megkezdeni a név tényleges használatát, a Marquard-cég ugyanis nem hagyta, hogy rátenyereljenek a márkájára.

A Zenebutik névből is vita lett

Kialakult egy másik visszás helyzet is. Vajnáék ugyanis annak ellenére indítottak Zenebutik TV néven zenecsatornát, hogy Zenebutik néven látható több évtizede a közmédiában műsor Juhász Előd szerkesztésében. (Juhász annak idején a 24.hu-tól értesült először arról, hogy a műsorával egyező néven indítanak Vajnáék tévécsatornát). A TV2 és az MTVA sokáig azzal hárította el a jogvitával kapcsolatos érdeklődő megkereséseinket, hogy még mindig csak egyeztetnek a névről. Egy ideje viszont azt mondják, csak pénzért hajlandók megmutatni a vonatkozó szerződést.

43 400 Ft-ért megnézhetjük a TV2-vel kötött szerződéseket

Kértük az MTVA-t, mutassák meg a TV2-vel kötött, közérdekű adatnak minősülő szerződéseiket, de ezt azzal akadályozták, hogy a szerződésekbe történő személyes betekintésért 43 400 Ft munkadíjat követeltek, mert szerintük a szerződések bemutatása 15 munkaórát igényelne.

Ezért egyelőre nem tudjuk, van-e egyáltalán bármiféle megállapodása a TV2-nek a Zenebutik névhasználatra vonatkozóan az MTVA-val, illetve ha igen, fizet-e és mennyit a több évtizeden át épített márkanév használatért a 80 milliárd forintnyi közpénzből működő intézménynek a kormánybiztos vállalata.

Megírtuk azt is, hogy a TV2 több sajtó-helyreigazítási kérelemnek sem tett eleget, többek között Juhász Péter ellenzéki politikus helyreigazításait sem voltak hajlandók felolvasni a vonatkozó bírói döntés ellenére. Juhász emiatt szintén kért végrehajtást a csatorna ellen.

A TV2-vel összefüggő másik mai hír, hogy másodjára sem tudták elindítani a Ripost című televíziós bulvármagazint.

Kiemelt kép: Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó, Andy Vajna kormánybiztos, a TV2 Zrt. tulajdonosa és Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke  érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére Kötcsén 2013. szeptember 15-én. MTI Fotó: Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik