Belföld

Áder ajkán széles a mosoly – ő marad a köztársasági elnök

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2017. 03. 13. 13:16

További öt évre. Második ciklus indul. Szegény Majtényi támogatóinak bő tíz százaléka hazament.
Korábban a témában:

A mai parlamenti köztársaságielnök-választás második fordulója nemcsak érvényes, hanem végre eredményes is lett, így nem csupán van, hanem lesz is államfőnk.

A második körben 170 képviselő szavazott (öttel kevesebben, mint az elsőben) mindannyian érvényesen, ebből Áder Jánosé 131, Majtényi Lászlóé 39 (vagyis Majtényi támogatóiból öten, a DK-sok hazamentek, ők csupán kétharmadosnál nyomnak gombot).

Mivel ilyenkor már elég a sima többség, így:

a régi/új köztársasági elnök május tizedikétől: Áder János.

Az előző rész tartalmából

Amúgy az első körben 175 képviselő szavazott, mindannyian érvényesen, a papírformának megfelelően 131 voks Áder marasztalta a poszton, 44 Majtényit küldte a Sándor-palotába.

Az első körös eredményességhez 133 egységes szavazat kellett volna, vagyis az az etap érvényes, de eredménytelen lett.

Eztán már csak a gratulációk önfeledt sora következhet.

A nap eseményeiben, az Áder-Majtényi csatában egyébként itt mélyedhetnek el.

A Fidesz-frakciót érő két gyomrosról pedig emitt tájékozódhatnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Windsor, 2016. december 12.
Hosszú Katinka, miután megnyerte a windsori rövidpályás úszó-világbajnokság női 100 méteres pillangóúszásának döntőjét 2016. december 11-én. (MTI/EPA/Patrick B. Kraemer)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.