Belföld

Lúgos támadással vádolt orvos – szakértőkkel vitatkozik a védőügyvéd

Megnyitották a bizonyítást és szakértőket – köztük Zacher Gábort is berendelték – a lúgos támadással vádolt orvos perére, ugyanazokat, akiket a legutóbbi tárgyalási napon is meghallgattak. Egy másik szakértő ugyanis azon  a véleményen volt, hogy a nő magát forrázta le kamillateával, innen származnak a sérülései. Ezt cáfolták a fenti szakértők, és erről akar további részleteket megtudni a bíró. Emiatt szünetet rendeltek el. 11-kor visszaült mindenki a terembe, már mindenki megérkezett.

Tehát most is az volt a kérdés, hogy okozhatott-e közvetlen életveszélyt a támadás. A szakértők szerint a sérülések életveszélyesek voltak. Azon is vita volt, hogy erika testének hány százaléka égett meg a támadás következtében. A szakértők ragaszkodtak ahhoz, hogy minimum 10-12 százalék volt az égés mértéke. A vádlott védője azt próbálta bizonyítani, hogy a felület, amely megsérült, mindössze 3 százaléknyi volt.

Ez azért fontos részlet, mert minél kisebb a felület, amely megégett erika testén, annál esélytelenebb, hogy a támadás, vagyis az, hogy erikát lúggal öntötték le, életveszélyes volt. Hosszasan vitázott az ügyvéd és a szakértő. Zacher Gábor azt mondta, hogy bár a vádlott védője a legutóbbi tárgyaláson is „azon lovagolt erőteljesen” hogy vajon kamillateával vagy valamilyen maró anyaggal öntötték- e le Erikát, de most is csak azt tudja mondani, hogy a forrázás nem okoz ilyen sérüléseket.

A terv továbbra is az, hogy még ezen a napon kihirdetik a másodfokú ítéletet. A tárgyalás egyébként hatalmas sajtóérdeklődés mellett zajlik, a terem megtelt újságírókkal.

A brutális bűncselekmény ügyben első fokon 2016  májusában született döntés, a gyermekorvos akkor négy év letöltendő börtönbüntetést kapott, illetve öt évre eltiltották a hivatása gyakorlásától. Ebbe az időbe beleszámít az az idő is, amit rács mögött, előzetes letartóztatásban töltött.

Bár a bíróság akkor azt állapította meg, hogy a férfi volt a támadó, és az ügyész azért harcolt, hogy életveszélyt okozó testi sértésben találják bűnösnek, a bíró ezt nem találta megállapíthatónak, mert álláspontja szerint

  • nem következett be életveszélyes sérülés,
  • az elkövető szándéka sem az volt, hogy ilyen fokú sérülést okozzon.

Ugyanakkor az orvost közvetett bizonyítékok alapján ítélték el. Erről itt olvashat bővebben.

Tavaly ovemberben került az ügy ítélőtábla elé. Az első tárgyalási nap gyorsan lezajlott, délelőtt 11 órakor már arról tájékoztatták az újságírókat, – akik egyébként nem jutottak be e terembe – hogy  a per 2017-ben folytatódik az orvosszakértői vizsgálatok miatt. A bíróság épülete elé egyébként “Néma Tanúk Felvonulás 2016” néven tüntetést iszerveztek arra a reggelre.

Februárban elkészültek a kiegészített szakértői vélemények, amelyek arról szóltak, hogy a nő igenis  életveszélyben lehetett, méghozzá hatféle okból.   Renner Erika ügyvédje, Gál András perbeszédében egyebek mellett  azt mondta, hogy emberölés kísérlete és rablás lenne a tényállás, ami miatt büntetni kellene B. Krisztiánt. A védő szerint fennállt az életveszély, még ha abban van is vita, hogy ez hány esetben történt. Szerinte a vádlott tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Erika belehalhat a támadásba.

A nő aznap nem akart beszélni a bíróság előtt, a tárgyalás után azonban elmondta, hogy ebben az ügyben még nem tapasztalt olyan korrekt tárgyalást, mint a mostani. Azt azonban hozzátette, hogy az ügyészségben továbbra sem bízik. Arra a kérdésre, hogy milyen ítélettel lenne elégedett, csak annyit mondott, hogy olyannal, ami garantálja, hogy senkivel nem történhet olyan szörnyűség többet, mint vele.

A támadás 2013. március 12-én történt. A férfi a vád szerint reggel fél 7-kor kocsiba ült, elment a munkahelyére, a parkolóban letette az autót, majd biciklivel indult el. Nem sokkal fél 8 után érkezett meg egykori szeretője  lakásához bukósisakkal a fején, arcát maszkkal eltakarva, dzsekiben, hátizsákkal. Tudta, hogy a nő két gyermeke hamarosan – 8 óra körül – iskolába megy.

Erika éppen le akarta vinni a kutyáját sétálni, amikor szembetalálta magát támadójával, aki megragadta a nyakát, elvette a kulcsát, bezárta a lakást és elváltoztatott hangon közölte vele, ha sikít, elvágja a torkát. Ezután hassal a földre fektette, hátulról ráült a combjára, gyorskötözővel összekötötte a sértett kezeit, ragasztószalaggal a lábait, majd leragasztotta a száját, táskája tartalmát kiszúrta a földre és közölte, hogy injekciót fog beadni neki.

Így is történt, a nőt támadója a combján szúrta meg, egy olyan szert adott be neki, amit kifejezetten műtéteknél használnak, majd egy másikat is: egy altatót, ami csökkenti az előbbi szer hallucinogén hatását. Az asszony öntudatlan állapotba került a befecskendezett anyagoktól.

Ezt követően a vádlott a sértett alsó testét lemeztelenítette, nemi szervére ismeretlen eredetű lúgot öntött, melynek égető hatása nyomban jelentkezett. A vádlott a teljesen öntudatlan sértettet a fürdőszobába vitte, alsó testét vízzel lemosta, majd a szobában kamillateával lemosta a sértett nemi szervét, pokrócba burkolva a díványra fektette.

Erika azóta több műtéten is átesett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik