Belföld

Csoda: nem Rogán vagy Szijjártó barátja szakította a legnagyobbat

3 milliárd forintot költött el kommunikációra az állam a tavalyi év végén. Jó becslők osztják a pénzt.

Viszonylag visszafogottan költött az állam kommunikációra a tavalyi év utolsó negyedében – legalábbis a megelőző időszakok pénzszórásához képest. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal közzétette a Közbeszerzési Értesítőben, hogy mire mennyit fordított tavaly október és december között abból a 25 milliárd forintos keretösszegből, amely a rendelkezésére áll.

Nem árt felidézni: 2015 közepén a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ekkora összegű keretre szerződött le az állami intézmények kommunikációs feladatainak ellátására. A pénzeszsákot három konzorcium veszi körül, közülük kettőnél politikai szálat is szokás emlegetni. A Rogán Antal kabinetminiszter barátjának tartott, egyben a Pasa parki szomszédjának számító Csetényi Csaba tulajdonában van a Network (korábban HG) 360 Reklámügynökség Kft. és az Affiliate Network Kft., ezek alkotják az Egyesült Reklám Konzorciumot. A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter barátjaként emlegetett Kuna Tibor érdekeltsége a másik konzorcium, a Trinity-Sprint konzorcium (Trinity Communications Kft. és Sprint Nyomdaipari Kft.). A harmadik konzorciumot a Mindshare Médiaügynökség Kft., a HAB Advert Kommunikációs Ügynökség Kft. és a Goodwill Communications Kft. alkotja.

Az első két konzorcium tarolt eddig: a tavalyi második negyedévben összesen 8,5 milliárd forintot költött az állam kommunikációra, ennek több mint a fele Kuna érdekeltségeihez került. A harmadik negyedévben 6,6 milliárd forintot fordított az állam kommunikációra, ennek a 80 százaléka Csetényi cégeinél landolt.

Hihetetlenül pontos becslők

A negyedik negyedévben alig több mint 3 milliárd forintot szánt ilyen célra a kormány, illetve az állami intézmények. Ráadásul ennek csaknem felét a harmadikként említett konzorcium – egyetlen megbízás elnyerésével – be is zsebelte. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az állampapír-eladást akarta népszerűsíteni és tovább erősíteni, ez megért az ÁKK-nak 1,44 milliárd forintot.

Azért a Csetényi-féle konzorciumnak is jutott milliárdos falat: az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntések népszerűsítével kapcsolatos feladatok ellátására 1,15 milliárdot sem sajnált a Rogán-vezette propagandaminisztérium.

Érdekesség, hogy 27 tenderre kötött szerződést a kommunikációs hivatal, 26-nál – így a két, egymilliárdnál is drágább esetében is – a becsült összeg forintra megegyezett a végső szerződési értékkel, a fennmaradó egy esetben, a legkisebb, 353 ezer forintos megbízásnál pedig 36 ezer forinttal lőtték túl a becsült árat.

Az Egyesült Reklám Konzorcium további megbízásai:

  • 23,4 millió forint: negyedik negyedéves rendezvények kommunikációs feladatai, sajtószemle, médiaelemzés (a Honvédelmi Minisztérium megbízásából)
  • 10 millió forint: Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség-elnökségről szóló kiadvány elkészítése a Miniszterelnökség részére
  • 111,4 millió forint: a Pécsi Tudományegyetem 650 éves jubileuma kapcsán integrált reklámügynökségi szolgáltatások beszerzése
  • 24 millió forint: belső vállalati kiadvány és egyéb nyomdai termékek gyártása a MÁV számára
  • 7,45 millió forint: reklámajándék beszerzése ugyancsak a MÁV számára
  • 19 millió forint: hirdetési és médiaszolgáltatások megrendelése, valamint médiavásárlási feladatok ellátása a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek
  • 0,35 millió forint: európai örökség címet és a magyar címbirtokos helyszíneket bemutató kiadvány a Miniszterelnökség megbízásából

A Kuna Tibor-féle Trinity-Sprint Konzorcium megbízásai:

  • 17,8 millió forint: a Maciva (Magyar Cirkus és Varieté) Nonprofit Kf. médiamegjelenéseire
  • 108 millió forint: DVB-T platformkampány médiafelületei, tervezési és gyártási feladatai az Antenna Hungária részére
  • 6,4 millió forint: Magyar Posta brandek (imázs) kutatás
  • 7,9 forint: ügetőszilveszter 2016 a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. megbízásából
  • 4,5 millió forint: Kincsem+ promóció a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. részére
  • 74 millió forint kommunikációs feladatok ellátása a Hungarocontrol Zrt. számára
  • 7 millió forint: Győr-keleti elkerülő II. ütem médiavásárlás (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részére)
  • 11,6 millió forint: nyomtatott anyagok és kapcsolódó termékek beszerzése grafikai tervezéssel (agrárminisztérium megbízásából)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik