Simicska Lajos Ádám. fotó: zsurpubi.hu
Belföld

Simicska fia szerint a Jobbik legyőzi a Fideszt 2018-ban

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 03. 09. 11:59

Simicska Lajos üzletember fia, Ádám a Magyar Nemzetet kiadó és a mno.hu-t működtető Nemzet Lapkiadó ügyvezetője szerint csak az a kérdés, lesz-e kétharmada a Jobbiknak. Azt is mondta, a Fidesz minden neki nem tetsző médiumot megpróbál megszerezni vagy bezáratni.
Korábban a témában:

Interjút adott a zsurpubi.hu nevű internetoldalnak Simicska Ádám, Simicska Lajos üzletember fia, a Magyar Nemzetet és a mno.hu-t működtető Nemzet Lapkiadó Kft.-t tavaly április óta Tóth Marianna támogatása mellett irányító társügyvezető. (A mostanáig kevésbé ismert zsurpubi.hu internetoldalt a 2016 végén létrejött Hungária Média Kft. működteti, tulajdonosa és főszerkesztője Béres Ferenc Attila, főszerkesztő-helyettese pedig egy bizonyos Tóth Róbert Tamás, akiről egyelőre nem sokat tudunk.)

Helyesbítés

Cikkünk korábbi változatában az állt, hogy Béres Ferenc Attila az NMHH munkatársa, de az NMHH sajtóosztályának közlése alapján csak névazonosságról van szó.

A Fidesz nem olyan erős, mint próbálja elhitetni

Simicska, aki az interjúban több érdekességet is megemlít magáról – például azt, hogy hogyan lett a Nemzet ügyvezetője – a beszélgetés legérdekesebb pontján azt fejtegeti, hogy szerinte 2018-ban megbukik a Fidesz, mivel a kormánypárt korántsem olyan erős és nincs olyan jó pozícióban, mint ahogyan azt próbálja magáról elhitetni.

Ez az egész egy Patyomkin-falu, egy politikai blöff, egy egyszerű kamu. A következő választás győztese egészen más lesz.

A Fidesz és Orbán után a következő parlamenti választás tétje Simicska szerint csak az lehet, hogy Vona Gábornak, a Jobbik elnökének meglesz-e a kétharmada.

Ezt arra alapozza, hogy szerinte látszik, hogy nincsenek rendben a dolgok az országban.

Számtalan jel mutat arra, hogy ezt nemcsak én gondolom így, hanem az emberek többsége is. Ez előrevetíti, hogy hatalmas meglepetések lesznek 2018 tavaszán. A Fidesz valódi küzdelme abban merül majd ki, hogy a mandátumok egyharmadát meg tudják-e szerezni. Vona Gábor pedig az egyetlen komolyan vehető jelölt.

A Fidesz lepaktált a baloldallal

A baloldalról pedig azt mondta, Demeter Mártának a Magyar Szocialista Pártból történő kilépésének indoklása és más egyéb érdekes jelek után szerinte nincs már értelme a baloldalról beszélgetni, mivel a Fidesz bevásárolta magát a baloldali pártokba és a baloldali médiába. Ezt az elmúlt hónapok történései alapján gondolja, szerinte ez nem is csak szóbeszéd, de majd az idő eldönti, mi volt igaz ebből.

Orbánék minden nekik nem tetsző médiumot megszereznek, bezáratnak

Egyébként Simicska azt mondja, nem egyszerű ugyan a magyar média helyzete, de közel sem olyan lehetetlen, mint azt sokan megpróbálják elhitetni az emberekkel. Szerinte nem szabad belenyugodni a jelenlegi helyzetbe, van értelme küzdeni Orbánék médiarendszere ellen.

A jelenlegi hatalomnak az az érdeke, hogy kialakuljon az országban egy általános érdektelenség és lemondás, hogy ezzel a kormánnyal szembeszállni nem érdemes, hiszen úgysincs remény. Ugyanezt próbálják sugallni a politikai ellenfelek irányába is: inkább már azelőtt dobd el a kesztyűt, és menj zuhanyozni, mielőtt kiállnál a küzdőtérre. És ez a médiában is így zajlik.

Hozzátette:

a média terén a Fidesz mindent elfoglal, mindent bezárat, mindent elvesz, mindenkit ellehetetlenít. Az a törekvésük, hogy minden lehetséges platformot, elérhető felületet ilyen vagy olyan módon próbáljanak megszerezni, elfoglalni. Megvásárolják, bedarálják vagy anyagilag ellehetetlenítik, teljesen mindegy; mindegyikre lehet példát mondani az elmúlt évekből. Azonban a mai digitalizált médiatérben ez a törekvés értelmezhetetlen. Orbánék a nyolcvanas, kilencvenes években ragadtak ezzel a típusú médiafelfogással. Azt viszont elfelejtették, hogy időközben megváltozott a világ.

Simicska Ádám azt is mondta, szerinte nem fog maradéktalanul sikerülni az összes médium ellehetetlenítése, bár ez a magyar médiának és a politikai életnek jelenleg az egyik legnagyobb kihívása.

Ezek a fiúk nagyon komolyan veszik Bibó István egykori székfoglaló beszédét, kár, hogy a média kapcsán is rossz következetéseket vonnak le belőle. A média ma már sokkal szerteágazóbb és globalizáltabb, mint egykor volt. A közösségi oldalak, a különböző blogok, az Instagram, a Youtube ma már mind-mind a média része. Ez pedig nem egy monopolizálható piac. Bezárhatnak egy újságot – lásd a Népszabadság esetét -, de akár már másnap megalakulhat egy internetes platform, ahol több embert érnek el egyetlen enter gomb lenyomásával, mint a print verzióval egy év alatt. A világ is ebbe az irányba megy, csak elvétve lehet látni nyomtatott újságot olvasó fiatalokat.

Az Echo TV és a Magyar Idők lakájmédia

Az interjúban szóba került a Magyar Nemzet is. Simicska sikeresnek nevezte a Magyar Nemzet nemrégiben lezajlott megújítását, ennek is az eredménye, hogy más médiumok már elsődleges hírforrásként kezelik a lapot, soha nem látott mértékben hivatkoznak rá. Hozzátette, az mno.hu portált is épp megújítják, aminek az eredménye hamarosan látható lesz a nagyközönség számára.

Szóba került, amikor több egykori Magyar Nemzet-es átigazolt a kormányközeli médiumokhoz. Erről azt mondta, aki a Magyar Időknél vagy az Echo TV-nél – “és sorolhatnánk tovább a lakájmédia portfólióját” – szeretne dolgozni, az menjen.

Ezek a médiumok nem tudnak abban gondolkodni, hogy valakit csak azért igazolunk le, mert jó újságíró. A szekértábor fenntartásában érdekelt és szocializálódott világtól ez teljesen idegen, nem is tudják értelmezni. Egyébként minden híresztelés ellenére erről szól a Magyar Nemzet Szalon, ahova pártállástól és világnézettől függetlenül hívunk meg értékes közéleti szereplőket, gondolkodó értelmiségieket, különböző tudományterületek szakértőit. Szerintem az hasznos egy ország számára, ha ilyen is van.

Élvezi a cégvezetést

Simicska azt is elárulta,  nagyon élvezi a Nemzet társügyvezetőként történő igazgatását, mert nagyon sokat tanul belőle, mivel sok tapasztalatot kell szereznie. Ide egyébként egyenesen az iskolapadból ült be, ugyanis a megszerzett történész diploma után jogot is tanult, de azt egyelőre nem fejezte be. Mert úgy hozta az élet, hogy úgy érezte, élesítenie kell magát abban a helyzetben, amikor óriási harc és küzdelem folyik.

Amikor nagyon fontos dolgok dőlnek el, valahogy nem éreztem magam elég hasznosnak zh-kat, beadandókat írva és vizsgákra készülve. Azt gondoltam, a munkával hasznosabb leszek. Így lettem közel egy éve a Magyar Nemzet társügyvezetője.

Azt is mondta, mindig megvolt az önálló véleménye, aminek otthon is hangot adott. A 2014-es választások után kezdett el egyre jobban érdeklődni a magyar politikai élet iránt.

 Élhettem volna a boldog és gondtalan egyetemisták életét is, mindenféle küzdelem, illetve kötelezettség nélkül, de úgy voltam vele, miközben olyan dolgok történnek az országban, amelyek megkeserítik az emberek mindennapjait, nem lenne helyes, ha egy fiatalember mindenféle harctól, illetve küzdelemtől elmenekülne. Ezért azt mondtam, hogy szívesen segítenék. Nagyapám, apám élete is arra tanított, ne fussak el az ilyen helyzetek elől.

Az olimpiai népszavazásról azt mondta, az igazi tét nem az volt, hogy a magyarok szeretnének-e olimpiát Budapesten, a valóságban arról van szó, hogy a kormány nem merte vállalni a megmérettetést, mert azon csúfosan alulmaradt volna.

Simicskáéknak nagy tervei vannak a Magyar Nemzettel. Erről itt olvashat bővebben.

Kiemelt kép: Simicska Lajos Ádám. Fotó: zsurpubi.hu
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MUNICH/GERMANY - JANUARY 19: Niall Ferguson (Harvard University) gestures speaking on the podium during the DLD16 (Digital-Life-Design) Conference at the HVB Forum on January 19, 2016 in Munich, Germany. DLD is a global network of innovation, digitization, science and culture, which connects business, creative and social leaders, opinion formers and influencers for crossover conversation and inspiration. (Photo: picture alliance / Jan Haas)/picture alliance
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.