Belföld

Orbán fél, a gyengeség jeleit mutatja

Ezt mondja Ron Werber. Szerinte Magyarország nem az ígéret földje és az emberek nem hülyék.

A nagyszülei révén magyar származású izraeli kampányguru 2002-ben reménytelennek tűnő helyzetből segítette győzelemre a szocialistákat, akiknek három éve ismét adott tanácsokat, de összeveszett velük, és régóta nem adott interjút senkinek. Most a 168 Órának azt mondja, mára a Facebook, a közösségi média „a politikai hadviselés pusztító erejű fegyvere lett”. Erre volt példa az amerikai elnökválasztási kampány, amely hatalmas forgalmat generált az álhírportáloknak.

Valójában persze az álhírek egyidősek az újságírással, az információk hamisítása és a csalás pedig a politizálással.

Ez új kihívás a demokratikus erőknek, amelyek nem élnek ilyen eszközzel. Ron Werber szerint az interneten terjedő hamis hírek hatásának semlegesítése a legizgalmasabb szakmai kihívások egyike, Donald Trump a Twittert pedig a politikai korrektség guillotine-jává tette, kikerülve a médiát,

minden kontroll nélkül félemlít meg embereket és szervezeteket. És láss csodát: mindez működik.

Egy profi kampánycsapat az interneten megtalál minden olyan szakmai, politikai információt, ami ahhoz kell, hogy saját ügyét támogassa, legitim módon meggyengítse politikai ellenfelét. A magyar pártok erre képtelenek, illetve azok voltak, amikor a legutóbbi kampányban dolgozott.

A politikai pártok egyike sem használta ki még a 20 százalékát sem az internetes kampánypotenciálnak, bár találkoztam kiválóan képzett helyi szakemberekkel, akik ismerik és mélyen értik a technológiát.

A magyar politikusokat azonban sokkal jobban érdekli, miért kapnak kevesebb lájkot, mint ellenfeleik, mint az, hogy miként használhatnák az internetet kampányolásra.

Trumpot Sanders verte volna

Ron Werber szerint az amerikai elnökválasztás fontos üzenete nem az, hogy Trump felrúgta a hagyományos viselkedés összes szabályát, hanem az, hogy a választók torkig vannak az olyan hagyományos politikusokkal, mint Hillary Clinton. Mindkét oldalon.

A választó annyira elkeseredett volt, hogy az sem számított: a jelöltet, aki kikelt a bankok és a nagyvállalatok ellen, kiskorában arany kiskanállal etették, ma is aranytányérokból eszik, aranyasztalnál, aranydekoráció előtt. Elég volt az ígérete, miszerint eztán másképp lesz.

Mint mondja, Sanders nyert volna, ha őt indítják a demokraták, mert sokan csak azért szavaztak Trumpra, mert azt gondolták, rosszabb úgysem lehet, ha a hagyományos politika Clintont kínálja, annál bárki jobb.

Orbán tart riválisaitól

Ron Werber nem tartja Orbánt a magyarok Trumpjának, mivel demokratikusan választották meg, aki ellen az ellenzéknek kellene magát összeszednie.

Legyenek egységesek és kemények, ahelyett hogy megosztott csoportjaik azon mesterkednek, miképp verjék át egymást.

Szerinte a magyarok csak arra várnak, hogy kiderüljön, van-e nála jobb választás. A legnagyobb kérdés nem az, hogy az emberek milyen üzenetet hallanának, mert a magyarok is torkig vannak az üzengetéssel.

Az ígérgetés már senkit sem érdekel. A programok és a világos szakpolitikai álláspontok persze a kampány szerves részei, ám semmit sem érnek, ha középszerű politikus szájából hangzanak el.

Szerinte az elmúlt évtizedekben nem volt még olyan miniszterelnök vagy miniszterelnök-jelölt, mint Botka László, akinek a tapasztalata nagyon sokat ér, mert az elmúlt 15 évben az emberek mindennapi gondjainak megoldásán dolgozott, ismeri a vidéki emberek nehézségeit.

Minden más irodában ülő politikusnál, szakértőnél vagy üzletembernél jobban tudja, milyen a csatornaszag, hogyan néznek ki az osztálytermek, milyen gondokkal küszködnek a tanárok, hogyan működnek a vidéki kórházak. Ezért gondolom úgy, ha jó kampánymunkát végez, akkor esélye van arra, hogy az emberek többségének miniszterelnök-jelöltje legyen.

Ugyanakkor ez is kevés, ha az ellenzéki csoportok, beleértve az MSZP-t is, nem teszik félre hülye hatalmi játékaikat, újra a megosztottságot választják, feláldozva sokak reményét a változásra.

A Fidesz verhető

A Fidesz lejárató akciói politikai ellenfeleiről nem új taktika, de még sohasem működött.

Hasonló provokációkat gyakran láttunk a múltban, de az emberek szerencsére nem hülyék.

Az inkább érdekes, hogy ezekre az információkra már Orbán Viktor is céloz a parlamentben, ami annyit jelent, hogy már komolyan tart ellenfeleitől.

Egy erős és magabiztos politikai vezető nem utal ilyen pletykákra nyilvánosan. Ha egy kormánypárt bárhol is így provokál, az a gyengeség jele.

Az, hogy az elemzők többsége most úgy gondolja, hogy a Fidesz 2018-ban nem verhető, nem jelent semmit, 2016 szeptemberében nagyon kevés profi elemző jósolta, hogy Clinton veszíthet.

Minden tiszteletem az elemzőké, de a jóslatokat szerintem hagyjuk a bibliai prófétákra. A politikai életben 12 hónap olyan hosszú idő, mint egy ember életében tíz év. Magyarországon sok minden megeshet még a választások napjáig.

Nem az a kérdés, hogy az elemzők mit mondanak, hanem az, hogy a bukást vizionáló ellenzéki politikusoknak személyes érdekük fűződik ahhoz, hogy semmi se változzon, nem érdekli őket más, csak saját ambícióik. Ebben sincs semmi új.

Van recept a Fidesz ellen

Ron Werber abszurdnak tartja, amikor politikusok nyíltan beszélnek a stratégiájukról, noha azt csak alkalmazni lenne szabad. Szerinte lehetetlen sikeres kampányt csinálni az együttműködés iránti valódi elkötelezettség, a csoport és küldetése iránti lojalitás, a felelősségi viszonyok világos elosztása, személyes elszámoltathatóság, világos stratégia, részletes akcióterv nélkül.

Ezek közül minden hozzávalónak ott kell lennie a fazékban, kivétel nélkül. Aki bármelyiket kihagyja – veszít. Bármelyik nélkül a kampány improvizált események kao­­tikus sorozatává, manipulációvá, belső hatalmi harccá lesz, ami megöli a siker esélyét.

Magyarországot családja szellemi-érzelmi öröksége fontos részének nevezi Ron Werber, de többé nem fog itt dolgozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik