Belföld

Kiderült, hány jegyet adtak el a felcsúti kisvasútra

Mészáros Lőrinc már nem titkolózik.

23 779 jegyet adtak el tavaly a felcsúti kisvasútra – számolt be az Átlátszó.

Korábban a Mészáros Lőrinc vezette Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány arra hivatkozva nem akarta kiadni az információt, hogy ők nem látnak el közfeladatot, és nem kaptak pénzt a költségvetésből. Csakhogy a Vál-völgyi kisvasút 600 millió forint uniós támogatással épült meg.

Február végén viszont a polgármester már azt mondta a sajtónak, hogy nem titkosak az utasforgalmi adatok, ezután kereste meg az Átlátszó Mészárost, akinek sajtósa „Mészáros Lőrinc ígéretéhez híven” elküldte a forgalmi adatokat. Ebből kiderül:

2016. május 30. és 2016. december 31. között 23 779 menetjegyet váltottak.

Ebben nem szerepelnek a helyi óvodások, iskolások, helyi közösségek, amelyek jegymentességet kapnak. Néhány kedvezményezett csoport, pl. mozgás- és egyéb sérültek, meghívott vendégek szintén jegy nélkül utazhattak.

Azt is írták: a nyári hónapokban, júliustól augusztus végéig ugrásszerűen nőtt a forgalom, heti 1100-1700 fő utazott a kisvasúton, majd szeptember 1-től néhány százra csökkent az eladott jegyek száma. December 3-4-én 1300 jegyet váltottak a mikulásvonatozók. Az első tavaszi hétvégén, március 3-4-5-én 2090 jegyet adtak el, az utasokat az alcsúti kastélypark hóvirágnyílása vonzotta.

Azt továbbra sem tudni, hogy a kormány milyen vállalásokat tett az EU felé a 600 millió forintos támogatásért, az Átlátszó szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is titkolja az ezzel kapcsolatos információkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik