Budapest, 2017. január 18.
Botka László, Szeged szocialista polgármestere (b) és Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke az MSZP országos elnökségi ülését követõ sajtótájékoztatón a párt újbudai irodájában 2017. január 18-án. A párt elnöksége támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét.
MTI Fotó: Soós Lajos
Belföld

Molnár zárójelbe tette az árnyékkormányt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 03. 08. 11:16

Már megvolt a csapat, de Botka László időt kért.

 

A párt elnöke az InfoRádiónak azt mondta, lesz egy lista a szocialisták által ajánlott jelöltekről, akikről készek egyeztetni az ellenzékkel. Szerinte van 106 olyan emberük, akik tudják, hogy

ők jelölt-jelöltek, és azt is, hogy róluk még tárgyal a pártvezetés.

Molnár Gyula közölte, a Demokratikus Koalíció vezetőin, szavazóin múlik, hogy Gyurcsány Ferencet alkalmasnak tartják-e a kormányváltásra. Azt kell mérlegelniük, hogy a volt kormányfő mennyit hoz, mennyit visz.

Ha van egy politikus, akinek az elfogadottsága 18 százalék, akkor az azt is jelenti, hogy az elutasítottsága meg 82.

Az MSZP elnöke szerint a korábban februárra ígért árnyékkormány felállítása csak később várható, mert megvolt ugyan már a csapat, de Botka László időt kért.

Az történt, hogy január elején, amikor az elnökség támogatta Botka Lászlót, arra kért, hogy ezt a gondolatot tegyem zárójelbe. Így tettem, azzal, hogy ennek ellenére belátható időn belül fognak látni majd „beszélő fejeket”, akik szakpolitikai kérdésekben markánsabban és gyakrabban fognak megjelenni. Botka Lászlónak van mozgástere abban, hogy a saját szempontjaiból arcokat jelöljön.

Szerinte teljes az összhang Botka Lászlóval a szakértők, szakpolitikusok megnevezésében.

Molnár úgy vélte, a változást akaró pártoknak konkurencia a Momentum, amely szerinte

inkább egy konzervatív-liberális képződmény. (…) Amit eddig láttam tőlük, az nem baloldali, nem érzem azt, hogy a mi pályánkon mozognának.

Az MSZP elnöke a Momentumhoz hasonlóan lendületesen induló politikai formációktól (LMP, Együtt, Párbeszéd) mindig a politika felfrissítését várta, de számára mindig az derült ki,

hogy ennél bonyolultabb a politika és az ország is.

Az következő hetekben-hónapokban dől el, hogy a Momentum mennyire lesz meghatározó, az MSZP olyan baloldali terepet próbál elfoglalni,

ahol a momentumos mondatoknak nincsen semmilyen fajta ütközése.

A pártelnök szerint a Momentum – ha az idő erre ad esélyt – a Fidesznek jelenthet majd problémát. Lapunknak Fekete-Győr András, a párttá alakult Momentum Mozgalom elnöke ugyanakkor azt mondta, nemcsak a Fidesszel, hanem Gyurcsánnyal és a szocialista Szanyival szemben is keményen kell fellépni, mert valamit ők csesztek el, nagyon.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Az Országgyűlés plenáris ülése
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.