Belföld

Életfogytiglanit kapott a férfi, aki kalapáccsal fejbe vert, majd szétszúrkált egy zuglói prostituáltat

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek szerdán egy férfit Budapesten, aki 2014 szeptemberében különös kegyetlenséggel megölt egy prostituáltat, és több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett. Az ítélet nem jogerős.

H. Zoltánt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember ellen elkövetett rablás, súlyos testi sértés kísérlete és lopás miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.

A vádlott leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott értékesítőként dolgozott egy kft.-nél és elhatározta, hogy bűncselekményekkel szerez pénzt.

2014. július 17-én megjelent egy idős, mozgáskorlátozott, beteg ember lakásán, többször megütötte, majd kirabolta őt: elvette 90 ezer forintját, 3500 svéd koronáját és egy aranygyűrűjét.

A vádlott 2014. augusztus 21-én egy iskolai tornatermi öltözőből ellopott egy igazolványt és 6000 forintot. Az iratokkal mobiltelefont vásárolt, majd 2014 szeptemberében telefonon felvette a kapcsolatot egy a lakásán prostituáltként dolgozó nővel, akivel szeptember 11-ére találkozót beszélt meg. A nő zuglói lakásán a vádlott a magával vitt kalapáccsal többször fejen ütötte a nőt, majd a védekezni próbáló nőt a konyhában talált késsel többször mellkason, arcon és nyakon szúrta.

Miután a nő meghalt, a férfi elvitte a laptopját, két mobiltelefont és 140 ezer forintot is.

A vádlottat a nyomozók úgy fogták el, hogy a nő telefonjára érkezett hívások alapján azonosítani tudták azt, akitől a vádlott a tornatermi öltözőből ellopta az igazolványokat. A néhány számba jöhető elkövető DNS-mintája alapján aztán le tudták szűkíteni a kört a vádlottra, aki ezek után az emberölést és a lopást is beismerte.

A rablást viszont a férfi tagadta, de a törvényszék ebben a bűncselekményben is meg tudta állapítani a bűnösségét. A vádlott elfogásakor ugyanis lefoglaltak tőle egy sporttáskát, amelyben benne volt a kalapácson kívül egy kesztyű is, és arról a rablás sértettjének DNS-ét azonosítani lehetett. Ezen kívül tanúvallomások is bizonyították azt, hogy a férfi értékesítőként járt a kirabolt idős ember lakásán, ezért tudott arról, hogy a sértettnek pénze és értékei vannak, továbbá életkora és betegsége miatt gyakorlatilag képtelen a védekezésre.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész tényleges életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását kérte, míg a védő és a vádlott a rablás miatt felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A törvényszék a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik