Belföld

Álmában, vascsővel verte halálra a zalai nőt

Nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette – ezért állítanak bíróság elé egy férfit, aki megölt egy zalaegerszegi nőt, hogy megszerezze a pénzét. A megyei főügyészség szerdán közölte, vádat emeltek a brutális gyilkosság ügyében.

A vádirat szerint az egyébként büntetett előéletű helyi férfit tavaly júniusban elhagyta az élettársa, mert rendszeresen veszekedtek, és ezek a viták általában tettlegességig fajultak. A támadónak nem volt jövedelme, munkája, de békülni akart, helyreállítani a kapcsolatot, ezért eldöntötte, hogy mindenáron pénzt szerez.

2016. június 25-ére virradó éjszaka tört be egy 68 éves egyedül élő asszonyhoz. Fel feszítette egy zalaegerszegi ház bejárati ajtaját, majd odalépett a nő ágyához, kezében egy vascsővel kétszer közepes erővel lesújtott a fejére. Az áldozat olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy perceken belül életét vesztette.

Miután a tettes megölte a nőt, felforgatta a házat, ahonnan 90 ezer forintot vitt el. Mielőtt elment, őrölt kávét és vegyszereket szórt szét a helyiségekben, mert így akarta leplezni a tettét.

A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik