Belföld

S.Ábel: Nevetséges, hogy azért börtönbe küldenek valakit a mai világban, mert ír néhány verset

S(960x640).jpg (Array)
S(960x640).jpg (Array)

Készül jogi tanulmányai befejezésére, önéletrajzi könyvét tervezgeti, olvas, és naphosszat dédelgeti macskáját S. Ábel, írja a Blikk. 

S.Ábel

Tavaly decemberben az Alkotmánybíróság részben igazat adott  S. Ábelnek és megsemmisítette a Kúria 2015. júniusi ítéletét, amelyben a volt ELTE-s joghallgatót jogerősen – egyebek mellett – emberölés előkészülete miatt két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A Kúria ítélete szerint a volt ELTE-s joghallgató a finnországi, németországi és egyesült államokbeli iskolai mészárlások hatására úgy döntött, hogy fegyvert szerez, és az ELTE jogi karán megöl 22 diákot, majd végez magával is.

2015 április végén lőfegyverrel visszaélésben és fegyveresen elkövetett garázdaságban mondták ki bűnösnek S. Ábelt, miután 2013 augusztusában a Móricz Zsigmond körtéren többször belelőtt egy budapesti gyorsétterem mennyezetébe. Az ügyben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség emelt vádat. A bíróság öt év börtönnel sújtotta a fiatalembert, ő azonban nem fogadta el a döntést.

 

A rendőrök napjában többször is ellenőrzik a férfit, aki néhány hónapja már házi őrizetben van. Ábel a lap munkatársának azt mondta: nem törték meg a mögötte álló évek, csak megfontoltabbá, óvatosabbá tették.

Egyszerűen nevetséges, hogy azért börtönbe küldenek valakit a mai világban, mert ír néhány verset. Az írói szabadság hol van? Addig nem nyugszom, amíg meg nem tudja a világ, hogy soha senkit nem akartam bántani! Egyszerűen talán picit jobb az írói vénám, és nagyobb a fantá­ziám az átlagosnál

– nyilatkozta.

Az egyetem befejezésére készül, tagadja, hogy ő lőtt a Móriczon, csak felmentő ítélettel éri be.

Az biztos, hogy nem hátrálok meg, Strasbourgba is elmegyek az igazamért! Pontosan tudom, milyen eljárási hibákat követtek el az ügyemben. A gyorsétteremben történtekről egyelőre nem akarok nyilatkozni, várom, hogy mit mond ki a másodfokú ítélet. Álláspontom szerint azonban szinte semmi sem úgy történt, ahogy azt a rendőrség és az ügyészség beállítja

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik