Belföld

A Karib-szigeteken készül a Kétfarkú Kutya Párt képviselőjelöltje

Hivatalossá vált, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindul a zuglói időközi önkormányzati választáson, amit azt követően írtak ki, hogy tavaly januárban eltűnt Sápi Attila MSZP-s képviselő és mandátuma emiatt idén január 21-én lejárt.

A 24.hu megkeresésére Kovács Gergely, a párt elnöke arról beszélt, nagyon vonzó számukra a képviselői állás.

Egy sima munkahelyen általában két nap után kirúgnak, ha nem jelensz meg, ehhez képest az önkormányzatnál egy évig is távol maradhatsz. Aztán ha bemész, újraindul az egy év. A világ legjobb dolga.

Hogy kit jelölnek, egyelőre titkos, csak hétfőn mutatják be hivatalosan. Addig át kell beszélniük néhány dolgot.

Jelenleg is zajlik a felkészítése a Karib-szigeteken, most tanulja, hogyan kell beparkolni a rokkant helyekre.

Mint a pártelnök fogalmazott, “klasszik” eszközökkel kampányolnak majd. Kitavaszodott, ki lehet menni standdal az utcára, ingyenesen hirdethetnek a zuglói újságban és plakátokkal is operálnak majd.

Mivel a 3. számú egyéni választókerület csak a tizede Zuglónak, tehát kevés a hely, minden tele lesz ragasztva. De repülő is húz majd el molinót Zugló felett.

A fő kampányfogásról nem kívánt beszélni, mert szoros összefüggésben van a jelölt személyével.

A párt azt reméli, végre tényleg kiderül, hányan szavaznának rájuk, mert bár a közvélemény-kutatások azt mutatják, csak 1-2 százalékon állnak, ők 127 százalékot látnak, ami elég nagy különbség.

Azért Zuglóban indulnak először, mert azon túl, hogy közel van, mostanra szervezetileg is nagyot fejlődött a párt.

Egy évvel ezelőtt nagyon kevesen voltunk, de szerencsére most már nem mindent nekem kell csinálni.

Megjegyezte, néhány hónapja elkezdték kiépíteni a vidéki bázist is. Az elmúlt hónapokban öt-hat városban jártak, és előtte mindig felmérik, hol mire van igény, mihez van kedv.

Pécsen a street art jött be, de megmutatjuk a gerillakertészetet is, Szentendrén pedig az M0-ás dugóról készítettek újságot az aktivistáink, ami jövő héten meg is jelenik.

A közeljövőben más településeken is szeretnének indulni választásokon. Legközelebb talán Debrecenben, ahol májusban nyílik erre lehetőség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik