Belföld

Véletlenül leejtette játék közben kisbabáját a lajosmizsei apa, bíróság elé állítják

24.hu
24.hu

2017. 02. 28. 10:06

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség egy 33 éves lajosmizsei férfi ellen, aki tavaly júliusban játék közben véletlenül megsebesítette hét hónapos kisbabáját. Védekezésre képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés – ezért állítják bíróság elé.

A vádirat szerint a 33 éves apa a lajosmizsei házuk udvarán játszott a 7 hónapos csecsemővel, többször a feje fölé feldobta a picit, majd elkapta. Az egyik dobásnál azonban leejtette őt. A kisfiú a földre esett és eltört a bal combcsontja. Bár sérülése súlyos volt, maradandó fogyatékosság nélkül gyógyult.

>Az ügyészség keddi tájékoztatásából kiderül, hogy a gyámhatóság a balul sikerült játék után két héttel elvette a csecsemőt az apától és ideiglenesen nevelőszülőknél helyezte el. Közölték azt is, hogy a férfit – aki egyébként szabadlábon védekezhet – három évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Az ügyet a Kecskeméti Járásbíróság tárgyalja majd.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

View through glass, night
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.