Belföld

Szabálytalanul kapott fizetésemelést a polgármester

A Kúria jogerős ítélete szerint az oroszlányi képviselő-testület 2015-ben jogszabályellenesen állapította meg a polgármester illetményét, emiatt a város vezetője két év alatt 5,2 millió forint többletjuttatást vehetett fel – közölte a Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott.

Kancz Csaba elmondta, a képviselő-testület 2015 április végén 30 százalékkal megemelte a polgármester alapilletményét. A határozattal szemben a kormányhivatal egy hónapon belül törvényességi felhívással élt, mert szerintük

az illetményemelés a jogszabályokkal ellentétes volt.Mivel a képviselő-testület nem értett egyet a törvényességi felhívással, az ügy a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elé került. A bíróság első fokon a képviselő-testületnek adott igazat, most a Kúria az ítéletet hatályon kívül helyezte és a testületet arra kötelezte, hogy újból állapítsa meg a polgármester illetményét.

A kormánymegbízott elmondta, a hivatal számítása szerint 2016 végéig a jogszabálysértően megállapított illetményből és az ehhez kapcsolódó költségtérítésből a polgármester 5,2 millió forint többletjuttatást kapott, 2017-ben viszont már változtak az illetmény megállapításának szabályai.

Lazók Zoltán polgármester (MSZP-DK-Együtt) az MTI-nek elmondta, a jogerős bírósági ítéletnek megfelelően márciusban a képviselő-testület önálló előterjesztésben foglakozik az üggyel.
A város vezetője hozzátette, a kormányhivatal bruttóbban megadott számítása alapján pontosan meg kell határozni a kapott többletjuttatás nettó összegét, amit

várhatóan vissza fog fizetni a költségvetésnek.Lazók Zoltán rámutatott arra is, hogy az önkormányzat az elsőfokú ítélet alapján másfél évig jóhiszemű gyakorlatot folytatott. A polgármester tudomása szerint a Kúria most meghozott elvi döntése országosan hatvannál több önkormányzatnál okozhat problémát, mivel képviselő-testületeik az oroszlányihoz hasonló munkáltatói határozatot hoztak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik