Belföld

Kerekesszékével együtt lökték fel áldozatukat a rabló fiatalok Zalaegerszegen

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vádemelést javasolt egy 16 éves nagykanizsai, egy 18 éves zalaegerszegi és egy 21 éves rezi fiatalember ellen.

A gyanú szerint a fiatalok 2016. október 2-án este 9 körül Zalaegerszegen, a Vizslaparkban minden előzmény nélkül fellöktek egy arra sétáló idős férfit, táskáját elvették és a földön fekvő sértettet egy szemetesládával megdobták. A férfi a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett – írta meg a police.hu rendőrségi honlap.

A gyanúsítottak egy órával később ugyanezen a helyen, egy elektromos kerekesszékkel közlekedő nőt támadtak meg. A 21 éves férfi feltartóztatta a sértettet, majd a 16 éves és 18 éves kamaszok feldöntötték a járművet a nővel együtt, a táskájával pedig elfutottak. A fiatalok miután a pénzt magukhoz vették, a táskát feldobták egy épület tetejére.

A rendőrök fél napon belül azonosították és elfogták a három támadót. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a gyanúsítottak ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Kiemelt képünk a police.hu-ról van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik