Belföld

Az LMP szerint a kormány megijedt tőlük

Az LMP álláspontja szerint nem igaz, hogy az atomerőmű-bővítésről ne lehetne népszavazást tartani.

A párt közleményében azt írta, egy ország energiapolitikája nem lehet nemzetközi üzleti szerződés kérdése, annak minden körülmények között a nemzeti szuverenitás tárgykörébe kell tartoznia. Különösen igaz ez a nukleáris energia használatára, amelynek generációkon átívelő gazdasági, környezeti és egészségügyi kockázatai vannak.

Sem az új blokkok üzemeltetésére, sem az összes atomerőművi áramtermelő kapacitás mértékére nincs olyan rendelkezés orosz-magyar államközi szerződésekben, amelyet az LMP által javasolt népszavazási kérdés sértene

– fogalmaztak.

Megjegyezték, Magyarország szuverenitásának része, hogy szabadon eldönthetjük, milyen energiatermelő technológiát és létesítményeket engedünk be. Mint írták, nincs olyan jogállami szempont, ami azt igazolná, hogy ennek a kérdésnek az eldöntésében egy idegen államnak nagyobb szava lehet, mint a terheket és a kockázatokat viselő magyar embereknek.

A költségvetés pedig a paksi bővítéssel kapcsolatban egy szempontból mértékadó: mondja meg a kormány, hogy mégis mire költ el pár év alatt több mint százmilliárd forintot, úgy, hogy még egy kapavágás sem történt

– tették hozzá.

Az LMP határozott álláspontja szerint a magyar embereknek joga van a generációk sorsát meghatározó paksi bővítésről népszavazáson dönteni és ennek kikényszerítéséért elmegyünk a falig, vagy ha szükséges akár azon is túl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik