Belföld

Riasztást adtak ki a viharos szél miatt, szaharai homokkal érkezik a markáns hidegfront

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos szél miatt Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyei járásokra adott ki riasztást.

Fotó: MET

Mint vészjelzésükben írják, a reggeli órákig a Dunántúlon és a középső országrészben helyenként viharos (60-75 km/h) széllökések kísérhetik a délnyugati szelet. Péntek délután a Dunántúl délnyugati, déli részén nem zárható ki egy-egy helyen villámtevékenység kialakulása.

Pénteken egyébként általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, főként az ország déli felén valószínű eső, zápor, kis eséllyel a déli határ közelében zivatar is előfordulhat – írja a kiderül.hu.

Az Időkép szerint szaharai eredetű por és homok halmozódott fel a légkörben Magyarországtól délnyugatra, elsősorban az Ibériai-félsziget, a Földközi-tenger nyugati medencéje és a Balkán nyugati térsége felett, amely pénteken hazánk felé is sodródhat. A délnyugati és a déli tájakon helyenként az is előfordulhat, hogy a csapadékkal együtt ez kimosódik a légkörből.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között várható, de a Drávához közelebb eső területeken ennél néhány fokkal melegebb is lehet. Késő este 4, 8 fok valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik