Belföld

Eltemették Katona Kálmánt

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, február 5-én otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter.  Utolsó útjára február 24-én, a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben kísérték a gyászolók.

A szertartáson megjelent Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a Fidesz országos elnökségének tagja, Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere és Fodor Gábor független országgyűlési képviselő, a Magyar Liberális Párt elnöke.

Katona Kálmán Pécsett született, felsőfokú tanulmányait a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán, a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. A politikus 1987-ben a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, 1989-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagja lett. 1990 és 1994, majd 2006 és 2010 között országgyűlési képviselő volt. 1990 és 1994 között az Országgyűlés Közlekedési, hírközlési és vízügyi, 2006 és 2009 között pedig Környezetvédelmi bizottságának elnöki tisztét töltötte be.

1998 és 2000 között közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterként tevékenykedett. 2002 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt.

1973-tól a Tungsram, 1982-től a Minőségellenőrző Rt. munkatársaként dolgozott, 1995 és 1998 között a Hírközlési Főfelügyelet elnökhelyettesi, 2000 és 2002 között a Magyar Villamos Művek (MVM) elnök-vezérigazgatói tisztségét viselte. 2012 és 2014 között a Magyar Kerékpársportok Szövetsége és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség elnöke volt. 2015-ben alapította a Hermina Galériát a fiatal kortárs képzőművészek és zeneszerzők együttműködésének támogatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik