Belföld

Az olimpia után Paks lehet az új célpont

Az erőmű bővítése még nagyobb "fehér elefánt" projekt.

 

A Momentum Mozgalom (MoMo) elnöke nem zárta ki, hogy Paks ügyében is szerveznek aláírásgyűjtést. A Magyar Időknek Fekete-Győr András kitérő választ adott, azt mondta, hogy az erőmű ügyét is meg kellett volna vitatni a társadalommal, ez éppen olyan téma, mint az olimpia.

Azt, hogy erről lesz-e népszavazás, most nem tudjuk megmondani. Ezt is a kormánynak kellett volna kiírnia; jelentős ügy, amivel kapcsolatban nagyon jó pró és kontra érvek vannak. Fontos kérdés, hogy atomenergiára szeretnénk építeni az energiabiztonságunkat vagy pedig megújuló energiaforrásokra.

A MoMo elnöke szerint azt is a társadalommal kellett volna megvitatni, kivel szerződünk az új blokkok megépítésére, és megvizsgálják a lehetőségét, hogy induljon-e majd aláírásgyűjtés.

“Olimpia pipa, felkészül Paks 2?”

Csütörtökön ezzel a címmel tette közzé írását Zsiday Viktor alapkezelő, aki szerint a közepesen fejlett/alulfejlett országok gazdaságára komoly veszélyt jelentenek az úgynevezett „fehér elefánt” projektek. (Azokat hívják így, amelyek építése felemészt egy csomó pénzt, fenntartásuk is sokba kerül, megtérülésük viszont kétséges). Ezek gyakran “presztízs-projektek”, amelyek az éppen aktuális politikai elitnek fontosak. Zsiday szerint erre lett volna példa az olimpia, de annál is jóval nagyobb közpénzügyi veszélyforrás Paks 2, amely jó eséllyel sosem térül meg, illetve,

olyan változások zajlanak az energetikában, ami alapján az ilyen jellegű erőművekre valószínűleg nem lesz nagy szükség.

Kell egy párt

Ez az írás lehetett a dobbantó a Magyar Időknek, amelynek a MoMo elnöke azt mondta, a párttá alakulás mellett a mozgalmat is szervezik, amivel szélesebb köröket szólítanának meg.

Kell egy olyan párt, amely az Országgyűlésben megfogalmazza majd az emberek véleményét.

A pártszervezéshez, a választási induláshoz, a kampányhoz nem Simicska Lajostól és nem Soros Györgytől lesz pénzük, hanem az emberektől, mert mindenki várja a változást, amibe szeretne befektetni így vagy úgy. Abban bíznak, sikerült bizonyítani, hogy ez egy tettre kész, kompetens és jól szervezett brigád, nem az SZDSZ ifjúsági tagozata, nem a ’88-as Fidesz. Magukat továbbra is politikai árváknak tekintik, akik nem tartoznak egyik oldalhoz sem.

Ártatlanul jöttünk a politikába, nem foglalkozunk bal- vagy jobboldallal, ezt meghaladtuk, más kihívásokat kell keresnie a nemzetnek. Nem szabad szétforgácsolódni azzal, hogy ki bal- vagy jobboldali.

Direkt nem keresik a pártokkal az együttműködést. Azt nemzeti ügyek mentén mindenkivel el tudják képzelni, a Fidesztől kezdve az LMP-ig, de politikai szövetséget nem kötnek senkivel.

Arcátlanság Orbán döntése

Ezt Fekete-Győr András lapunknak mondta, jelezve felemás érzésekkel küzd, hiszen Orbán olimpiai álmát “megfúrták”, de ők valóban népszavazást akartak, az embereket viszont nem hallgatják meg, megint három politikus dönt. 

Végre itt lett volna a lehetőség, hogy arról beszélgessünk, mire szeretnénk költeni az adóforintjainkat, mik a prioritásaink. Ezt vették el, ami arcátlanság.

Szerintük nagyon sok ember szeretett volna olimpiát Magyarországon, és ezt ők nem vonják kétségbe, mert fontosnak tartják, de előbb egy olyan Magyarországot szeretnének, ahol ha egy családtag bemegy a kórházba, akkor figyelnek majd rá és egészségesen jön ki. Ehhez képest leügynöközték őket, mert népszavazást kezdeményeztek.

Ez baromi szomorú.

Ha ügynököket és besúgókat szeretnénk keresni, szerinte a politikai elitben keressük őket. Az ügynökaktákról még mindig nem tudunk semmit, ezek a vezetők zsarolhatók, ezeket az aktákat nyilvánosságra kell hozni. Azt Fekete-Győr nem árulta el, mit terveznek ezért tenni, mert szerinte a kormány mostantól figyeli a Momentumot, nem akarják őket mindenre felkészíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik