Belföld

Anyát és lányát késelték meg életveszélyesen Debrecenben – videóval

Kihallgatása után őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint megkéselt két nőt péntekre virradó éjjel egy debreceni házban. Azóta kiderült, a támadó a 28 éves élettársát és nő 50 éves édesanyját sebesítette meg, többször megszúrta őket, miután összevesztek.

A rendőrség közölte azt is, hogy az életveszélyes sérültekre egy sofőr talált rá az utcán, miközben a Monostorpályi úton autózott.

A 38 éves támadó a történtek után elmenekült a helyszínről, de – ahogy azt korábban írtuk – elfogták és előállították. Emberölés kísérletével gyanúsítják és kezdeményezik az előzetes letartóztatását.

Olvasói sztorik