Belföld

A szülők akarták, hogy megszűnjenek a tartós tankönyvek

Szülők felvetése nyomán döntött a kormány az 1. és 2. osztályos diákok tartós tankönyveinek “kivezetéséről” – jelezte az oktatási államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Palkovics László azt mondta: tavaly tavasszal “szülői oldalról” vetették fel, hogy az 1. és 2. osztályos tanulók esetében

nehéz a könyveket “tartós állapotban” megőrizni, a beleírtakat radírozni, majd visszaadni.

A kormány ennek nyomán hozta meg döntését, hogy ne terheljék feleslegesen a szülőket. Az idei költségvetésben már számoltak is ezzel – jegyezte meg. Az oktatási államtitkár hozzátette: megvizsgálják, hogy a 3. és 4. osztályosokra is kiterjesszék a tartós tankönyvek kivezetését.

Palkovics László az M1 műsorában szólt arról is, hogy a következő években összesen nagyjából 120 milliárd forintos keret áll rendelkezésre az egyetemek egymás közötti, valamint az egyetemek és vállalatok kutatási és fejlesztési kapcsolatainak erősítésére. Az államtitkár azt mondta: a cél az, hogy 2020-ig kialakuljanak az egyetemek és vállalatok közötti kapcsolatok, legyenek szabadalmi portfólióik és a jövőben már maguktól újra tudják termelni ezeket a forrásokat.

A pályázati program kiemelt része, hogy a felsőoktatásba új kutatókat, vállalati szakembereket is bevonjanak, akik gyakorlati, tapasztalati tudást adhatnak át a hallgatóknak. Célja az is, hogy hazahozzák külföldről a magyar szakembereket – emelte ki az oktatási államtitkár.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik