Belföld

Momentum: Nem mi vagyunk az ügynökök, azokat a politikai elitben kell keresni

Egyik szemünk boldog és örül, másik szemünk viszont sír és szomorú. Azért vagyunk boldogok, mert látjuk, hogy a kezünkbe tudjuk venni a sorsunkat, ami nagy dolog ma Magyarországon,

– mondta Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője a parlament előtt tartott sajtótájékoztatón. Fekete-Győr szerint a demokrácia ünnepe, hogy meghátrálásra késztették Orbán Viktort és Tarlós Istvánt, akik szerda este úgy döntöttek, visszavonják a budapesti olimpiai pályázatot.

Fekete-Győr szerint azért szomorú a másik szemük, mert az embereket megint nem hallgatták meg. Megint három politikus döntött, ahelyett, hogy az emberek szavazhattak volna.

Végre itt lett volna a lehetőség, hogy arról beszélgessünk, mire szeretnénk költeni az adóforintjainkat, mik a prioritásaink. Ezt vették el, ami arcátlanság.

Fekete-Győr azt mondja, nagyon sok ember szeretett volna olimpiát Magyarországon. Ők nem vonják kétségbe az embereknek ezt a vágyát, szerintük ez nagy és fontos dolog. Ők viszont úgy döntöttek, hogy mások a prioritásaik, és szavazhassanak erről.

24.hu / Neményi Márton

Olyan Magyarországon szeretnének élni, ahol ha egy családtag bemegy a kórházba, akkor figyelnek majd rá és egészségesen jön ki

– mondta.

Azt mondták, hogy ügynökök vagyunk, Párizs és Los Angeles ügynökei. Huszonéves srácokat leügynököztek azért, mert népszavazást kezdeményeztek. Ez baromi szomorú.

Ha ügynököket és besúgókat szeretnénk keresni, szerinte a politikai elitben keressük őket. Az ügynökaktákról még mindig nem tudunk semmit, ezek a vezetők zsarolhatók, ezeket az aktákat nyilvánosságra kell hozni. Azt Fekete-Győr nem árulta el, mit terveznek ezért tenni, mert szerinte a kormány mostantól figyeli a Momentumot, nem akarják őket mindenre felkészíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik