Belföld

Kósa: Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

– mondta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

A politikus elmondta: legkorábban július 16-ára lehetett volna kitűzni a helyi népszavazást, de ha

az időhúzásban érdekeltek élnek a fellebbezési lehetőségekkel, akkor csak októberben lehetett volna azt megtartani. A lobbizást késő lenne elkezdeni már májusban is, emellett a pályázat győzteséről szeptemberben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, így egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

– fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos arról is beszélt: ha tavaly írtak volna ki népszavazást az olimpiáról, akkor a pályázat beadásának határidejéről maradtak volna le. A pályázat beadásakor is ki lehetett volna írni a népszavazást, de ha olyan ügyről akar valaki népszavazást tartani, amiről teljes a politikai konszenzus, akkor azt nagyon meg kéne indokolni, hogy miért – tette hozzá.

A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció szerda este jelentette be, hogy a budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapestnek, azzal indokolva a döntést, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik