Belföld

Megvan a kormány haditerve a civil szervezetek ellen

Németh Szilárd (Array)
Németh Szilárd (Array)

A hvg.hu információi szerint az igazságügyi minisztérium javaslata szerint 3,6 millió felett minden külföldi támogatást be kell jelenteniük a civil szervezeteknek. Ez az összeghatár ugyanaz, mint ami a pénzmosás elleni törvényben van érvényben.

Trócsányi László igazságügyi miniszter a múlt héten a kormánypártok évadnyitó frakcióülésén ismertette a civil törvény módosításának készülő minisztériumi tervezetét. A lap információi szerint a tervet több képviselő is kifogásolta, ők úgy gondolták, túl alacsony a 3,6 milliós limit. Attól félnek, hogy az alacsony összeghatár felesleges zavart okozna a “rendes” (a kormányzati értelmezés szerint a nem Soros által támogatott) civil szervezetek működésében.

A lap úgy tudja, a frakcióülésen a Soros Nyílt Társadalom Intézet Alapítványától támogatást kapó szervezeteket említették mint a törvényi szigorítás célcsoportja. A vita végül azzal zárult, hogy az igazságügyi tárca és az Emmi áttekinti a szervezetek működését, azután szabják majd meg az új értékhatárt, hogy kiderült, összesen mennyi pénzből gazdálkodnak a szervezetek, és annak mekkora része külföldi támogatás.

Az információk szerint nem egyszerű adatközlésről lenne szó, hanem minden olyan szervezetnek, aminek külföldi támogatásai meghaladják az összeghatárt, “külföldről finanszírozott szervezetként” kellene regisztráltatnia magát. A frakcióülésen az is kiderült, hogy a cél egyes szervezetek megbélyegzése, azaz ahogy ők fogalmaztak: „a kikényszerített adatok politikai kommunikációs térbe helyezése”.

Németh Szilárd még januárban üzent hadat a civileknek, akkor azt mondta,

a Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik