Belföld

Felvágta az ereit Bándy Kata gyilkosa

péntek lászló (péntek lászló)
péntek lászló (péntek lászló)

Összeomlott és felvágta az ereit a börtönben Bándy Kata gyilkosa. A 40 évre ítélt férfi múlt héten próbálta megölni magát, de sikerült megmenteni az életét. Most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) őrzik – írja a Bors.

Megkeresésünket elküldtük a történtek kapcsán a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának, ahol azt közölték:

A Szegedi Fegyház és Börtönben 2017. február 14-én egy fogvatartott azzal fenyegetőzött, hogy a magánál tartható borotvájával megvágja magát. A bv. intézet munkatársai szakszerű intézkedése azonban megakadályozta abban, hogy az elítélt súlyosabb sérülést okozzon magának. Ennek köszönhetően csupán néhány centiméteres hámsérülés keletkezett az elítélten, amely egészségügyi ellátást sem igényelt.

A BVOP tájékoztatásából kiderül az is, hogy vár valóban az IMEI-be szállították a fiatalembert, de már visszavitték a szegedi Csillagba.

Mint ismert, Bándy Katát 2012 júliusában ölték meg, egy baráti találkozó után veszett nyoma. Szülinapoztak, iszogattak, beszélgettek, majd hazaindult. Út közben találkozott mámoros állapotban lévő gyilkosával. Szerettei bíztak abban, hogy a lány épségben előkerül, de reményeik pár napon belül szertefoszlottak. Holttestére nem messze a lakásától, a bokrok között, hiányos ruhában találtak rá. Kata szép lány volt, ez lett a veszte,a 26 éves férfinak megtetszett. Megfojtotta őt. A tettest a gyilkosság után egy héttel kapták el, DNS-e buktatta le. Menekülni próbált a rendőrök elől, de elfogták. Hosszú éveket töltött már börtönben, lopott, csalt, rabolt.

Jogerősen 2013 augusztusában  dőlt el, milyen sors vár  rá. Péntek László pere hatalmas érdeklődés mellett kezdődött februárban, első fokon. A fiatal vádlottat nem kímélte a Pécsi Törvényszék büntetőtanácsa,– mint visszaesőt – életfogytiglanra ítélték, méghozzá annak lehetősége nélkül, hogy valaha is szabaduljon. Sokáig azt bizonygatta, ismerte a lányt, mit több, egy párt alkottak, csak épp áldozata nem vállalta fel a kapcsolatot, ezért lett dühös és ölte meg. Másodfokon a vádlott új ügyvéddel az oldalán jelent meg a tárgyalóteremben: Tuza Péter képviselte az ítélőtábla előtt. A sztárügyvéd mindent bedobott, egészen más alapokra helyezte a védelmet, darabokra cincálta az elsőfokú eljárást, hiányosságokat, pontatlanságokat sorolt, emellett próbált hatni az érzelmekre is. Elmondta, a felek szimbólumok lettek, az ártatlanság és a velejéig romlottság szimbólumai, ez a korábbi döntés oka. A védő – bár a vágyott 25 évről nem tudta meggyőzni a bíróságot – végül célt ért, hiszen az ítéletet enyhítették.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik