Belföld

Egy hónap múlva indulnak Klein Dávidék a Mount Everestre

A fizikai és a mentális felkészülésre koncentrál Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik egy hónap múlva, március 28-án indulnak el, hogy oxigénpalack nélkül jussanak fel első magyarként a 8848 méter magas Mount Everestre.

Suhajda Szilárd elmondta, hogy a felkészülés utolsó fázisában vannak és jelenleg fizikai paramétereiket igyekeznek minél jobban feltornázni olyan mozgásformákkal, amelyekkel növelni tudják a tüdőkapacitásukat és erősíteni a keringési rendszerüket. A fizikai mellett komoly mentális felkészülést is végeznek.

Szilárddal 2016 augusztusában jöttünk haza egy pakisztáni expedícióról, azóta folyik mind a fizikai, mind a mentális és stratégiai felkészülés, de azért bőven van még tennivalónk

– fűzte hozzá Klein Dávid.

A hegymászók elmondták, hogy a felkészültségnek nagyon fontos szerepe van, de az őket segítő csapat áldozatos munkája nélkül nem tudnának feljutni a hegyre.

A sportolók március 28-án indulnak útnak Budapestről, az április az akklimatizálódásról szól majd, a csúcstámadásra pedig saját becsléseik, illetve a jellemző trendek szerint május második felében kerülhet sor.

Eddig 7004-en jutottak fel a helyiek által Csomolungmának nevezett hegy tetejére a Himalájában, de kétszáznál is kevesebben vannak azok, akik oxigénpalack nélkül értek fel a csúcsra. Klein Dávid legutóbb az északi oldalról próbálkozott, de a déli oldalt is ismeri, 2005-ben és 2008-ban járt ott.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik