Belföld

A balatoni falu, ami iszonyúan szeretne olimpiát rendezni

A balatoni falu, ami iszonyúan szeretne olimpiát rendezni

Míg Budapesten több mint negyedmillió aláírás gyűlt össze az olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásáért, a golfverseny tervezett helyszínén, Balatonudvariban nagyobb a lelkesedés. A pálya igazgatója például szégyennek tartja az aláírásgyűjtés sikerét. Riport a faluból, amely szívesen rendezne olimpiát.

Vászoly felől ereszkedik le. Szűk út, erdei út, olykor rázós az aszfalt, de megéri. Vissza három, balkanyar, széles ív, jöhetnek szembe, aztán kigyorsít, négyes, és feltűnik a panoráma a Balatonnal, az ötkarikás díszletek, a szurkolók, a pezsgés, a tömeg. Az olimpikon fejében végigfut a gondolat, hogy micsoda díszletek között állhat a greenre és üthet világraszólót az ESPN, a Eurosport és az M4 Sport kamerái előtt.

Ez elég távoli álom egyelőre, noha nem teljesen lehetetlen. Budapest 2024-es olimpiai pályázata alapján ugyanis egy apró balatoni üdülőfaluban, Balatonudvariban rendeznék meg a játékok programjába több mint száz év után Rióban visszakerült versenyszámot,

A GOLFOT.

Elsőre meglepő lehet, hogy a PricewaterhouseCoopers (PWC) hatástanulmányában javasolt Göd helyett végül Balatonudvari lett a kiválasztott helyszín. Akadt azonban némi bökkenő a gödi pályával: jelenleg nem üzemel, a kapcsolódó 56 szobás, ötcsillagos hotelen lakat van, az egészet a CIB Bank ingatlanos cége, a Recovery Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt. árulja cirka 1,5 milliárd forintért.

Gödön egy 18 szakaszos, nemzetközi versenyekre alkalmas golfpálya van, ami a kétezres években nyílt meg.

A balatoni falu, ami iszonyúan szeretne olimpiát rendezni 1
Gödi golfpálya, 2011 (Fotó: MTI / H. Szabó Sándor)

A tanulmány azt írta, hogy az állam az olimpia idejére kibérelhetné az ingatlant, amit műszakilag is helyre kéne pofozni. A NOB elvárásainak megfelelően egy ezer fős ideiglenes lelátót kellene építeni. Százmillió forintos előkészítéssel és 1,2 milliárdba kerülő ideiglenes létesítményekkel számoltak, miután a CIB és az MKB által milliárdos hitelekkel megtámogatott, Pólus Péter cége által indított projekt befulladt a gazdasági világválság után. Pár év alatt 2010-re a felszámolásig jutottak, a pályát azóta árulja hiába a CIB leányvállalata.

Ha Gödön ekkora a bizonytalanság, akkor alternatíva kellett. Nem is akármilyen, hanem nemzetközi versenyekre alkalmas alternatíva, amit a balatonudvari pályával találtak meg.

Pályamódosítás

A Magyar Golf Szövetség honlapja szerint nyolc 18 lyukas pálya van Magyarországon: Bükfürdő, Vámospércs, Hencse, Kisoroszi, Tata, Alcsútdoboz, Balatonudvari és Zalacsány (az utóbbi ráadásul a teljes mellszélességgel kormánypárti Széles Gáboré). Végül Udvarira esett a választás, vélhetően azért, mert Balatonfüred kiemelt olimpiai helyszín a pályázatban, ott lennének a vitorlásversenyek startjai, befutói, eredményhirdetései, illetve a nyílt vízi úszóversenyek. Udvari meg közel van, negyed óra autóval Füredtől, az ottani szállodák befogadhatnák a sportolókat, edzőket, prominenseket, médiamunkásokat.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Golfkocsin mi is bezötyögtük a pályát, aminek kétségkívül elbűvölő a fekvése: a felsőbb szakaszokról látszik a tó és Tihany, tavak láncolata és egy felhagyott agyagbánya növeli a vadregényességet. Igaz, a balatonudvari golfpályának sem egyszerű a helyzete. Ahogy a 24.hu megírta, az üzemeltető Royal Balaton Golf & Yacht Zrt.-nél folyik a felszámolás, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. 1,1 milliárd forintért keres vevőt a pályára. Amely azonban változatlanul fogad vendégeket, ottjártunkkor azt mesélték a dolgozók, hogy februárban először rendezik meg a téli Hó Kupát. Bár a kemény tél miatt van még pofoznivaló a gyepen.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A pályával a kormány már hosszabb ideje számolhatott olimpiai helyszínként, ugyanis 2015 nyarán stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodási szervezetté minősítette a Royal Balatont.

A Balatonudvari és Örvényes határán elterülő 70 hektáros létesítmény sem kerülte el a gödi pálya sorsát (noha a KPMG pénzügyi tanácsadó cég hatalmas jövőt jósolt tanulmányában a sportágnak Magyarországon). A 2008-as válság annyira betett az épp abban az évben megnyitó pályának, hogy hiába öntötték bele a hiteleket és a Széchenyi-terv 300 millió forintos támogatását, nem tudott megállni a saját lábán. Az üzemeltető cég 2013-ban ment először csődbe, azóta köhögve, de működik a pálya.

“Akkor legalább lesz lóvé”

Balatonudvari identitásának fontos része, hogy van egy golfpályája, még ha a célközönségét nem is a helyiek alkotják. Ottjártunkkor a szokásos csendes, falusias mederben folyt az élet, a közelgő tavasz miatt leruccanó kevéske nyaralós és a helyiek zöme is az ABC környékén mozgott, látszott, hogy a szezonban sincs túlpörgés. Akivel beszélgettünk, mindenki aranytojást tojó tyúkként tekintett az esetleges olimpiarendezésre és a golfpályára. Bár találkoztunk olyannal is, aki igennel szavazna egy népszavazáson a rendezésre, de arról nem hallott, hogy olimpiai falu lenne Udvariból. A többség azonban lelkes támogató volt.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Az ottjártunkkor még csontra befagyott tótól nem messze árkot tisztító munkások azt mondták, színvonalas pálya ez – az egyikük két évvel ezelőttig ott dolgozott -, az olimpiának meg ugyan lennének költségei, de profitot termelne. Innen már egyértelmű a konklúzió, amit egyikük levont: “akkor legalább lesz lóvé”.

Találkoztunk egy 1956-os veteránnal (nem helyi, nyaralós), aki elmondása szerint a Széna téri felkelők parancsnoka volt kerek egy napig. Ő azt mondta, kell az olimpia, a pénz nem akadály, hiszen “ez a fiatal kormány van itt, ők ki tudják gazdálkodni”. Fontos, hogy “a világ ismerje meg Balatonudvarit”, ezért ő igennel szavazna, ha népszavazás lenne. Szóba került még, hogy a komcsik hány embert akasztottak fel a forradalom után, de ekkor már mennünk kellett, jelenésünk volt a polgármesternél.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A polgármester és a ló túloldala

Szabó László irodájába több szobán és folyosón lehet bejutni az önkormányzat épületében. Már az első helyiségben kiszúrjuk az oklevélfalat, és később is előkerül: Balatonudvari rengeteg díjat kapott a rendezett, tiszta, virágos településképéért. Ebből persze télen csak annyi látszik a hiányzó virágágyások miatt, hogy rendben vannak a porták, kevés az omladozó épület, sőt frissen térkövezett járdát is látni.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A 390 lakosú, 200 millió forintos éves költségvetésű község polgármestere optimista, de egyben realista is, jelszava ugyanis, hogy “ne essünk át a ló túloldalára”. Bármi történik is szerinte Budapesten, nekik lassan el kell kezdeniük az előkészítő munkákat. Ahogy mondta:

Településünknek minden szempontból fel kell készülnie és alkalmassá kell válnia arra, hogy a fogadókészség rendelkezésre álljon a sportrendezvény sikeres lefolytatása érdekében. Ez azzal jár, hogy a vezetésnek kapcsolatot kell tartania a kérdéssel foglalkozó szervező teammel, a lakosságot naprakészen tájékoztatni kell a projekt állásáról, és ki kell alakítani a célokat, amelyek mind a rendezvényt, mind a település vidékfejlesztési lehetőségeit együttesen alakítják.

Na de hogyan esett a választás Udvarira? Szabó László szerint semmi különlegesre nem kell gondolni, felhívták telefonon, aztán e-mailen átküldték a részleteket, majd jött egy küldöttség (a NOB delegáltjaival és magyar tagokkal), hogy felmérje a golfpályát. A polgármester szerint a közeli Balatonfüred már ma is rendelkezik olyan infrastrukturális háttérrel, ami egy ilyen döntésnél fontos szempont lehetett. Másrészt az sem mellékes szerinte, hogy a Balatonudvariban megépített golfpálya “egy nemzetközi hírű tervező által megálmodott létesítmény, amely kielégíti a legmagasabb szintű versenyek megrendezésének feltételeit.”

Az olimpia kérdésében az a fontos a polgármester szerint, hogy ne csak arról szóljon, megéri-e megrendezni, hiszen

az kicsit nemzeti érdek is, ezt magunknak kell érezni.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Hozzáteszi, legyenek az emberek kritikusak, körültekintők, ezzel nincs gond, csak “ne negatívan álljunk hozzá”. A népszavazás kiírását nem helyesli, mivel szerinte az embereknek nincs elég információjuk a döntéshez, ami szakmai hátteret igényel.

Az önkormányzatnak az a feladata, hogy ezt az információhiányt pótolja úgy, hogy “az alulról jövő közösségi kezdeményezéseket harmonikusan illeszti az olimpia szervezőbizottságának feladataihoz”. A településnek nem lehet más célja, mint hogy megteremtse a lehetőségét, hogy a golfpálya hiányzó létesítményei mellett a településen is létrejöjjenek azok a szolgáltató háttérlétesítmények, amik nemcsak a versenyek ideje alatt, hanem hosszú távon vonzerőként jelenhetnek meg – mondja.

Szabó László szeretné, hogy ha végül nem is Budapest rendezi meg az olimpiát, a golfpálya akkor is kapjon kiemelt státuszt, hogy nemzetközi versenyeket lehessen idehozni.

Ez a lehetőség azt is magában hordozza, hogy a hazai golfsport színvonala emelkedik, és versenyzőink nemzetközi szinten is szereplőkké válhatnak.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A polgármester egyébként nem golfrajongó: “nekem más szenvedélyem van, horgászni szeretek a Balaton mellett”. Úgy látja, a falu egyes gondjaira (elöregedés, munkahelyhiány) akár gyógyír is lehetne az olimpia, nem is beszélve az imidzsről. Amely most a tapasztalataink szerint helyénvaló “Csend, nyugalom, Balaton” szlogenre épít, és amelyet szerinte az olimpia sem veszélyeztetne, hiszen az olimpiai golfverseny mindössze öt napig tartana a nyár közepén.

Ez olyasmi, mint egy hosszabb fesztivál – mondja.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A polgármester szerint ha a terveiket sikerül megvalósítani, akkor sincs katasztrófa, ha Los Angeles vagy Párizs rendezheti a 2024-es játékokat. “Ha nem sikerül, akkor is nyugodtan aludhatunk, mert mindent megtettünk a jövő érdekében” – mondja Szabó László, aki szerint a magyar sportolók és a társadalom is megérdemelné az olimpiarendezés elnyerését.

A golfigazgató, aki olimpiapártibb a NOB-nál is

Tringer Lászlót, a balatonudvari golfpálya igazgatóját is kérdeztük az olimpiáról, aki a 24.hu-nak elmondta, 2016 decembere óta a létesítmény vezetője, a pályát még előtte, jóval korábban jelölték ki olimpiai színhelyként. Tringer szerint az olimpia kiváló hatással lehet az ország, a pálya, valamint a Balaton és környéke ismertségére, fejlődésére is.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Az olimpia szervezői nagy változásokat nem kértek, kizárólag egyes pályaszakaszok hosszának megnyújtását, illetve a parkoló bővítését. A felszámolás utáni gyenge karbantartás miatt a pálya minősége az utóbbi években romlott, a javításon dolgoznak. Tringer legfontosabb célja, hogy a válság utáni visszaesés és a “korábbi, vitatott menedzsment után újra magas színvonalú, kiválóan játszható pályát” biztosítson, valamint a golfturizmus és a klubélet felpezsdítését hozza el.

A pálya jelenleg állami tulajdonban van és a szintén állami Kiving Kft. – aminek ingatlankezelés és üzemeltetés a fő profilja – üzemelteti.

Korábban kiemelt gazdálkodási szervezetté minősítette az állam a pályát, Tringer szerint épp az olimpiarendezés célja, illetve a visszaélések megakadályozása miatt.

Azt is megkérdeztük az igazgatótól, mit szól a fővárosi aláírásgyűjtéshez és a népszavazási kezdeményezéshez, amire azt válaszolta,

szégyen és gyalázat, hogy ez megtörténhetett!

Szerinte száz év után most kerültünk legközelebb az olimpia megrendezéséhez, amit “ha most elszalasztunk, hosszú évtizedekig megpecsételheti sorsunkat e nagyszerű lehetőség elmulasztása.”

Olvasói sztorik